A Volkswagen Tiguan is az osztály legjobbja lett

2017. 01. 06.

vw-tiguan-euro-ncap-ok

Igaz, az új Tiguan még júniusban teljesítette – mégpedig ötcsillagos minősítéssel – az Euro NCAP komoly követelményeket támasztó vizsgálatait, de most az Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment Programm; Euro NCAP) közzétette a 2016-os év legjobb modelljeinek listáját. Ebben tekintélyes elismerésben részesült a Tiguan is, amelyet kategóriája legjobbjának („Best in Class”) választottak a kisméretű terepjárók szegmensében. A sikermodell ugyanis egyike a legbiztonságosabb járműveknek. A Touran 2015-ben szintén kategóriájának élén végzett az eredmények összesítésekor.

Az Euro NCAP teszt követelményeit az idei évben tovább szigorították, így először alkalmaztak a tesztek során új, gyermek méretű tesztbábukat. Az új Tiguan kiváló eredményt ért el a felnőtt és gyermek utasok védelmére vonatkozó vizsgálatokon. A szériafelszereltséghez tartozó ISOFIX és felső hevederes (Top Tether) gyerekülés-rögzítési pontoknak, valamint a második üléssor biztonságiöv-előfeszítőinek köszönhetően, egy frontális vagy oldalirányú ütközés esetén a gyerekek és a felnőttek is magas fokú védelmet élveznek.

A gyalogosvédelem kategóriájában az új Tiguan szerkezeti elemei kiemelkedően pozitív értékelést kaptak. Ilyen részlet például az úgynevezett aktív motorházfedél, ami gázoláskor a súlyos fejsérülések veszélyét csökkenti. Ezen kívül az új Tiguan a városi vészfék funkcióval és az előrelátó gyalogosvédelemmel kiegészített Front Assist környezet-figyelő rendszerével is hódít, amely csökkenti egy esetleges baleset súlyosságát, a legjobb esetben pedig akár meg is előzheti annak kialakulását. Ezen kívül olyan fejlett biztonsági berendezések szerepelnek a Tiguan szériafelszereltségének listáján, mint az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC), a hátsó biztonsági övek becsatolására is figyelmeztető jelzés vagy az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő Lane Assist funkció.

[embed width="720"]https://www.youtube.com/watch?v=YaQQ_d3901Y[/embed]

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8413502843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (6) abroncs (10) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (18) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (93) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (13) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (38) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (18) Bogár (16) Bridgestone (11) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (814) Continental (9) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (6) CUPRA (6) Dacia (7) Das WeltAuto (131) Datahouse (7) dízel (15) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (7) elektromos (15) elektromos Audi (6) elektromos autó (74) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (13) év autója (6) FIAT (7) Ford (32) Frank György (12) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (10) gumi (13) gumiabroncs (20) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (5) halálos baleset (14) halálos közlekedési baleset (14) Hankook (6) hasznalt (6) Használtautó (15) használtautó (163) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (142) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (6) hasznos (278) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (314) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (11) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (12) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (10) kisszines (223) köd (5) ködlámpa (5) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (40) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (9) közúti halálos baleset (8) LED-lámpa (5) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (14) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (15) MGE (8) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (26) összkerékhajtás (5) Peugeot (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (33) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (12) Porsche Taycan (7) Renault (8) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (51) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (105) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (9) Skoda Fabia (9) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (34) Skoda Superb (17) sportautó (10) SUV (55) suv autó (7) Suzuki (17) szélvédő takarítás (5) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (10) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (12) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (7) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (16) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (31) új autó (16) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (178) Volkswagen-csoport (63) Volkswagen Golf (30) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (8) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (11) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (9) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása