Fizet a CASCO, ha nyári gumival karambolozunk?

2017. 01. 27.

RIK_9203L_resize

Néhány hete már megírtuk a magunk jó tanácsait arról, hogy mit tegyünk, ha jön a fagy, és természetesen, kitértünk a téli abroncsokra is. Azonban előfordulhat, hogy valaki fenn hagyta a nyári garnitúrát, de valamiért mégis el kell indulnia, és beesik az árokba. Számtalan esetben fordul elő az a nem kívánt helyzet, hogy a téli, fagyos úton a gépkocsi túlcsúszik, beleütközik az előtte állóba, és kiderül, hogy nem téli gumiszett feszül a kerekeken.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ilyen esetben a CASCO biztosítás megtéríti-e a kárt. Az Újvári és Báji-Patay ügyvédi iroda tapasztalatai szerint ilyenkor a biztosítók előszeretettel iparkodnak a nyári gumikra, mint baleseti okra hivatkozva elkerülni a kár megtérítését. De nincs igazuk.

Jelenleg ugyanis nincs olyan hatályos jogi szabályozás, ami kötelezővé tenné akár évszak, akár hőmérséklet alapján a gumifajták közötti különbségtételt és annak kötelező használatát.

Így tehát, ha télen, fagyban, jégben okozunk vagy szenvedünk kért nyári gumival, és kárunkat CASCO biztosításunk terhére szeretnénk rendezni, akkor biztosítónk ugyan megpróbálhatja, de sikeresen nem fogja tudni elutasítani igényünket.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8513502861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (17) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (6) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (104) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (5) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (6) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (31) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (51) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (7) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (23) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (7) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (881) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (6) Cupra (8) Dacia (9) Das WeltAuto (137) Datahouse (9) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (27) elektromos Audi (6) elektromos autó (84) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (15) Euro NCAP (20) év autója (6) fék (5) féktáv (5) FIAT (7) Ford (39) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (14) gumi (20) gumiabroncs (26) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (5) gyorshajtás (13) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (18) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) használtautó (168) Használtautó (18) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (8) használt autó (145) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (8) hasznos (294) hátsókerék hatjás (5) hibrid (13) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (350) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (15) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (11) kisszines (237) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (43) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (13) közúti halálos baleset (10) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (5) motorolaj (5) Multivan (6) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (12) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (12) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (30) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (6) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (38) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (23) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (123) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (15) Skoda Kamiq (9) Skoda Kodiaq (7) Skoda Octavia (41) Skoda Superb (19) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (22) szélvédő takarítás (6) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (17) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (33) új autó (17) új modell (5) ütközés (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (210) Volkswagen-csoport (91) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (37) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása