Amikor a Das WeltAuto lebeszélte a vevőt

2017. 02. 13.

_c1b3553

„Ma nem adtam el egy autót, de legalább lebeszéltem valakit arról, hogy olyat tegyen, amit később feltétlenül megbán” – meséli Karancsi László, a Porsche Buda Kft. Das WeltAuto szalonjának értékesítője. Egy idős bácsi ugyanis régóta bejár hozzá, Fabiát keres, mert le akarja cserélni a Feliciáját.

„Megkérdeztem, miért, mert az agyonhasznált 18 éves kocsi alig több mint 8 ezer kilométer futott. Azt mondja, azért, mert nincs benne szervokormány. Esetleg új kocsira is lecserélné, ha eladná a garázsát” – mondja Karancsi László, hozzátéve, hogy a Felicia fűtött garázsban áll, hetente leporolják, és tavaly háromszor mentek vele Agárdra.

Ezt a kocsit eladni vétek, mert úgysem kapna érte annyit, amennyit valóban ér, ezért az értékesítő inkább azt mondta a visszatérő ügyfélnek, hogy inkább a kormányszervó hiányát viselje el, ne tekerje álló helyzetben a kormányt, és használja egészséggel az egyébként minden részletében tökéletes autóját.

Az ilyen esetek révén olyan jó hírű a Porsche Buda Das WeltAuto szalonja, hogy vannak, akik vakon megbíznak az itt dolgozókban, mégpedig szó szerint vakon. Megtörtént, hogy egy törzsvevő vállalkozó betelefonált, hogy milyen autókra van szüksége, és ha megvannak, az alkalmazottja majd bejön és elintézi a papírokat.

A kérdésre, hogy nem is akarja megnézni a kínálatot, azt válaszolta, hogy annyi autót vett már itt, hogy tudja, látatlanban is jó kocsikat kap.

Kiemelt szerepet tölt be a Das WeltAuto hálózatban a Szerémi úton 1993-ban nyílott Porsche Buda használtautós részlege, ahol átlagosan 70 autó közül válogathatnak az az ország minden pontjáról érkező érdeklődők – mondta el Kossik János, a szalon vezetője, hozzátéve, hogy a készleten lévő autók 90 százaléka Das WeltAuto garanciával rendelkezik, így a vásárlók még nagyobb biztonsággal ülhetnek be a cég szakemberei által átvizsgált autókba.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1513502875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (8) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (56) Audi A3 (5) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (23) autóimport (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (24) benzines autó (5) benzinmotor (5) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (11) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (8) cikk (18) cikkek (634) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (108) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos Audi (6) elektromos autó (40) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Ford (15) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (6) gumiabroncs (14) gumicsere (6) gyorshajtás (8) halálos baleset (5) halálos közlekedési baleset (5) hasznalt (6) használtautó (140) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (6) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (239) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (215) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (5) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (9) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (180) kombi (5) koronavírus (19) közlekedés (5) közlekedési baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (7) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (12) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (12) Porsche (19) Porsche Hungaria (10) rendőrség (6) SEAT (27) Skoda (56) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (11) Skoda Superb (6) SUV (27) suv autó (7) Suzuki (8) személyautó (6) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) teszt (5) törésteszt (12) Toyota (5) Transporter (8) TSI (9) tudta (9) újautó (18) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (112) Volkswagen-csoport (26) Volkswagen Golf (8) VW (5) Címkefelhő