Hogyan vegyünk hibrid autót?

2017. 05. 05.

hibrid.jpg

Nem csak az a kérdés, hogy hogyan, hanem az is, hogy milyen használt hibridet érdemes megvásárolni. Hogyan vizsgáljuk meg, jó állapotban van-e a hibrid autó akkumulátora, vagyis a kocsi lelke?

A hibrid autó működése nagyban függ az elektromotor teljesítményétől. Ha a hibrid motor teljesítménye minimum 60-70 kilowatt, nagyjából 80-90 lóerő, és annak akkumulátora legalább 40-50 kilométer megtételét teszi lehetővé, akkor az már egy jó adottságokkal rendelkező hibrid kocsinak mondható. A villanymotor önmagában is sokáig viszi a kocsit, így a belsőégésű csak akkor kapcsol be, ha nagy terhelés alatt áll a kocsi – gyorsítás, hegymenet –, vagy lemerült az akkumulátor.

Az elmúlt másfél évtized nagyléptékű fejlesztései ellenére a hibrid autó akkumulátorának élettartama még mindig nem tökéletes, azonfelül működése során folyamatosan veszít a kapacitásából. A régebbi hibridek új korukban is csak 2-3 kilométert tudtak megtenni villanymotorral, az újabbak már 30-50 kilométert is, azonban a használat során ezek az értékek folyamatosan csökkennek. Igaz, a gyári garancia általában 7-8 évre terjed, és ez alatt az idő alatt a névleges kapacitás 70 százalékát garantálja a gyártó. Abban az esetben viszont, ha ez az érték jelentősen lecsökken, nincs mese, cserélni kell az akkumulátort, ami akár 1-2 millió forintba is kerülhet.

Amint Papp László, a Porsche Hungaria oktatási vezetője elmondta, a kapacitás-vizsgálat egyszerű eszközökkel úgy történhet, hogy megnézzük a teljesen feltöltött akkuval mennyi megtehető utat ígér az autó. (Ehhez persze tudni kell a gyári adatot, hogy tudjunk mihez hasonlítani. Azt ne várjuk, hogy a gyári katalógus adatát fogja mutatni, ez nagyon ritkán fordul elő). Ha gyanúsan kevés megtehető kilométert mutat a műszer, még mindig lehet, hogy az előző vezető hajtós stílusa miatt nem mer többet bevállalni az autó komputere. Ha ekkor normálisan megyünk néhány kilométert, egy idő után beáll a valós hatótáv.

A működés vizsgálata abból áll, hogy menet közben a menetmód-választóval minden variációt ki kell próbálni: tisztán elektromos üzem, csak belsőégésű motoros haladás, akkutöltő haladás, hibrid-üzem. A hibrid autóknál általában a műszerfalon lehet látni az energiaáramlást, és ezt érdemes figyelni a próbaút során.

Magától értetődik, hogy egy használt hibrid autó vásárlás esetén csak vezetett szervizfüzettel szabad megvenni a gépjárművet, hiszen bármilyen garanciaigény csak ennek birtokában érvényesíthető.

A plug-in hibrid otthoni töltésekor ügyeljünk arra, hogy a konnektor bírja el az áramfelvételt. Ha a ház hálózata bírja 6-8 órán keresztül a 10 amperes áramfelvételt, semmi gond. Azonban megtörtént már, hogy kigyulladt a ház, mert a fali konnektor túlmelegedett. A gyári töltőkábelben van ugyan egy hőérzékelő, ami kikapcsol, ha melegedést észlel, a gyakran használt hosszabbítókon azonban nincs ilyen, és baj lehet. Ezért a hibrid akkumulátor töltésénél TILOS hosszabbítót használni!

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8312694901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (25) ABS (6) ADAC (16) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (23) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átverés (19) Audi (122) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (11) Audi A6 (7) Audi e-tron (12) Audi Hungaria (11) Audi Q3 (14) Audi Q3 Sportback (9) Audi Q7 (5) Audi Q8 (8) Audi TT (7) Audi TT Coupé (6) Audi TT Roadster (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (18) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (57) Bentley (7) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (9) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (977) CO2 (5) Continental (15) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (8) Cupra (10) Cupra Born (6) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (144) Datahouse (20) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) dugó (5) Dunlop (10) DWA (5) e-autó (5) e-tron (11) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (47) elektromos Audi (6) elektromos autó (103) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (18) EURO NCAP (5) Euro NCAP (24) év autója (7) Fabia (5) fék (6) féktáv (7) FIAT (9) Ford (48) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (18) gumi (26) gumiabroncs (30) gumicsere (12) gumiteszt (12) gyalogos gázolás (5) Győr (11) gyorshajtás (16) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (13) hasznalt (7) használt (8) Használtautó (20) használtautó (181) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (18) használtpiac (11) használt autó (155) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (14) használt személyautó (5) hasznos (313) haszongépjármű (5) hatótáv (6) hátsókerék hatjás (6) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (401) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID.BUZZ (9) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (12) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (20) kishaszonjármű forgalomba helyezés (5) kisszines (263) köd (5) ködlámpa (5) kombi (16) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (46) közlekedés (8) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (14) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (22) MGE (11) Michelin (17) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (11) NCAP teszt (15) Németország (18) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (6) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (13) old timer autó (5) Opel (38) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) pick-up (5) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (43) Porsche (39) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (15) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (29) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (6) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (142) Skoda Auto (17) Skoda Enyaq (13) Skoda Enyaq iV (16) Skoda Fabia (20) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (9) Skoda Octavia (51) Skoda Superb (23) sportautó (10) SUV (87) suv autó (7) Suzuki (28) szabálytalanság (6) szélvédő (5) szélvédő takarítás (7) személyautó (22) személygépjármű (16) szén-dioxid kibocsátás (15) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (7) technológia (14) teherautó (6) tél (7) téligumi (20) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (21) Tóth Péter (5) Toyota (21) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (19) új modell (5) utazás (5) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (9) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (249) Volkswagen-csoport (125) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (47) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (7) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Passat (16) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (6) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (7) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (24) WLTP (21) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása