Eladáskor megtérül a márkaszerviz költsége

2017. 05. 29.

rik_9131l_resize

A tapasztalat azt mutatja, hogy egy négyéves, középkategóriás autót 400-600 ezer forinttal is többért lehet eladni, mint azokat, amelyeknek nem vezették a szervizfüzetét. Ez pedig azt jelenti, hogy bőven megtérül a márkaszervizek és a független műhelyek tarifája közti különbség, nem is beszélve arról, hogy nem mindegy: az eladásig milyen kezekben van az autó.

Amint Markos László, a Porsche Hungaria vevőszolgálati vezetője elmondta, a márkaszervizekben ugyanis célszerszámok és diagnosztikai műszerek várják a kocsikat, míg egy független műhely – legyen az bármilyen tisztességes is – ezekkel nem rendelkezik. Ezek a műhelyek ugyanis minden márkát javítanak, tehát nem tudják megvenni a gyár által előírt felszerelést az összes márka számára.

rik_9189l_resize

Arról nem is beszélve, hogy amint a járműtechnológia és -elektronika fejlődik, egyre bonyolult műszerekre van szükség, amelyek kezelését a szerelők illetve a szerviztechnikusok évente 3-10 napos továbbképzésen tanulják meg.

Noha a különféle márkák képzésein a független szervizek alkalmazottai is részt vehetnének, tudomásunk szerint nemigen van példa arra, hogy független szerelők jelentkeznének a napi 30-60 ezer forintba kerülő továbbképzésekre. Így a garázsszervizek nem tartanak lépést a járműipari technológia fejlődésével.

rik_9138l_resize

A márkaszervizek tehát nem csupán az alkatrészeket értékesítik, hanem komplex szolgáltatást nyújtanak. Lássuk csak, mit kap az ügyfél a szabadpiacinál magasabb óradíjért?

Először is visszakereshető garanciát, képzett szerelőt, célszerszámokkal végzett javítást és olyan szervizfüzetet, ami révén az autó eladásakor megtérül a karbantartás árkülönbsége. Az autó eladásáig pedig biztos lehet a tulaj, hogy a mobilitás garancia révén sosem kell az út szélén éjszakáznia a lerobbant kocsijában.

A Das WeltAuto használt autós kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2412694967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (17) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (105) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (31) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (53) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (7) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (24) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (894) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (8) Dacia (9) Das WeltAuto (139) Datahouse (10) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (29) elektromos Audi (6) elektromos autó (86) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (16) Euro NCAP (21) év autója (6) fék (5) féktáv (5) FIAT (7) Ford (40) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (14) gumi (20) gumiabroncs (26) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (14) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) Használtautó (19) használtautó (170) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (8) használt autó (146) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (9) hasznos (297) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (359) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (16) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (6) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (12) kisszines (238) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (44) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (5) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (13) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (12) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (31) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (6) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (39) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (23) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) SEAT Leon (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (124) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (42) Skoda Superb (20) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (23) szélvédő takarítás (6) személyautó (19) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (6) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (18) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) ütközés (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (214) Volkswagen-csoport (95) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (38) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (16) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása