Ne dobd el az autót

2017. 06. 07.

PoHu_SKODA_Noi_Nap-RIKA8893L-Foto_Kaiser_Erika

Az áprilisi havazás idején a fél ország már nyári gumival vezetett, ezért igen fontos lenne, hogy mindenki tisztában legyen autója – és persze a saját – képességeinek határával – mondta Kőrös András, a Hungaroring területén működő Groupama Tanpálya vezető instruktora.      

Manapság az autóvezetői képességeket alaposan próbára teszi, hogy sok helyen még nem foltozták be a téli fagy és a tavaszi esők által kimosott kátyúkat, és mondani sem kell, hogy ha víz töltött meg egy jó mély kátyút, a belehajtó autósnak a hirtelen erős rándítás komoly gondot okozhat. A tavasz amúgy is olyan évszak, amikor nem árt óvatosnak lenni, hiszen élénkül a vadak mozgása, és a nászidőszak, vagy az utódok születése megváltoztatja az állatok viselkedését, és alkonyat táján akár a legváratlanabb pillanatban vágtathat át az úton néhány őz vagy szarvas.

PoHu_SKODA_Noi_Nap-RIKA9366L-Foto_Kaiser_Erika

Kőrös András külön felhívta a figyelmet arra, hogy tavasszal nagy számban jelennek meg az utakon a biciklisek és a motorosok. Az utóbbiak reflexei télen megkopnak, tehát csak némi megszokási időszak után szabad úgy húzniuk a gázt, mint nyár végén. Ráadásul az autósoknak ismét figyelniük kell a tükröket a lassú cammogás közben is, nem jön-e egy motor a záróvonalon, vagy a két kocsisor között. Az óvatosság és a tréning ugyanakkor azoknak az autósoknak is tanácsos, akik gyakorlatlanságuk tudatában télen inkább nem vezetnek.

„Nem az a cél, hogy úgy vezessenek a Tanpálya látogatói, mint egy akciófilm főhőse, hanem, hogy mindig uralni tudják a kocsijukat” – hangsúlyozta a vezető instruktor, hozzá téve: a Tanpálya abban nyújt segítséget, hogy a vezető összehangolódjon a saját autójával, és tudja, hogy az egy hirtelen kormánymozdulatra hogyan fog reagálni. A vezetőnek tapasztalatból kell tudnia, mit várhat a menetstabilizálótól, az ABS-től, és mit tegyen, ha a félrekapott kormány és a túlkorrigálás miatt beleng az autó, aminek – nagy sebességnél – többnyire bukfenc a vége. Azok a kormánymozdulatok, amik 80-90-nél még éppen elférnek, lehet, hogy 95-nél már „eldobják” az autót.

PoHu_SKODA_Noi_Nap-RIKA9490L-Foto_Kaiser_Erika

A vezetéstechnika gyakorlása évszaktól független. A tanpálya speciális műgyanta felülete nem a téli útviszonyokat szimulálja, hanem arra szolgál, hogy kis sebességnél is el tudjuk érni az autó olyan kitörését, ami gyakran következik be autópályákon ráfutások, megpördülések alkalmával. A locsolt műgyanta felület úgy csúszik, mint a letaposott hó, és vízfal akadályokat, bójákat is használunk a manőverezési gyakorlatoknál. A manőverezést és az autó kezelését kis sebességnél lehet gyakorolni, büntetlenül el lehet menni a határokig, és az autós 30-40 kilométeres sebességnél megtanulja, mit tegyen és mit ne, ha 60-80-100-nál megcsúszik vagy pördül a kocsi.

„Nem csak az szokott balesetet okozni, ha valaki nem kellő intenzitással reagál egy veszélyes közlekedési szituációra, hanem az is, ha ijedtében túlreagálja. Előfordul, hogy csak jelez az autó: mondjuk egy alulkormányzott szituációban kezdi kifelé tolni az orrát a kanyarban. Ilyenkor elég lehet egy gázelvétel, egy alig mozdított kormánnyal. Azonban ha valaki ijedtében rááll a fékre, vagy még beljebb rántja a kormányt, akkor

1. végleg kisodródhat,

2. akár meg is pördülhet.

Ezért gyakran visszük az ügyfeleket rántópadra is, ahol megtanulhatják, mi a teendő, ha kifarol az autó” – mondta el Kőrös András.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1313502981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (18) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (107) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (32) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (55) Bentley (5) benzin (5) benzines autó (6) benzinmotor (10) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (910) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (9) CUPRA (7) Dacia (10) Das WeltAuto (140) Datahouse (10) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (30) elektromos Audi (6) elektromos autó (87) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (5) féktáv (6) FIAT (7) Ford (41) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (14) gumi (21) gumiabroncs (27) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (14) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) használtautó (172) Használtautó (19) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (9) használt autó (147) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (10) hasznos (301) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (365) Honda (7) horrorkaraván (6) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (6) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (12) kisszines (244) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (44) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (19) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (6) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (15) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (32) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (39) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (25) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (127) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (43) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (25) szélvédő takarítás (6) személyautó (19) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (6) Tesla (10) teszt (6) törésteszt (19) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (7) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (217) Volkswagen-csoport (98) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (38) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (16) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása