Ezekre figyeljen használt autó vásárláskor

2017. 06. 21.

Ahogy mondani szokás, tavasszal zsong a természet, ugyanakkor bennünk is elkezd zsizsegni valami. Ki a párját keresi, ki lakásokat nézeget, de igen sokan ilyenkor kezdenek neki komolyan a használtautó kereséshez. Tavasszal már nem sötétedik délután, este is meg lehet nézni azt az autót, és ha alákukkantunk, nem hideg sárba kell támaszkodnunk. Szóval itt az idő. Viszont annak érdekében, nehogy megjárjuk, a Das WeltAuto szakemberei összegyűjtötték, mire kell vigyáznunk.

_c1b3584

1. Válasszon megbízható kereskedőt!

Keressen olyan kereskedőt, akinek a telephelye évek óta ugyanott van, az autókat állapotlappal árusítja, mégpedig autószalonban, és nem egy murvával felszórt puszta telken. Országszerte ugyanis számtalan olyan kereskedő van, aki a trükközésektől sem ijed meg, ráadásul, ha úgy alakul, az ilyen cégek pillanatok alatt felszívódnak, jótállás-igényeinket pedig biztosan nem tudjuk érvényesíteni. természetesen abban a kereskedőben is meg lehet bízni, amely újautó értékesítéssel is foglalkozik, esetleg több telephelye is van, és nem idegen számára a garancia, a finanszírozás, vagy az autóbeszámítás.

2. Ne higgyen a szokatlanul alacsony árnak!

Legyünk tisztában azzal is, hogy a jó minőségű gépjárművek árai csak minimálisan térnek el a piaci átlagtól, így ha az az átlagosnál jóval olcsóbb kocsit találunk, mindenképpen gyanakodjunk. Ilyenkor általában ÁFA-csalásról van szó, azaz egy-két köztes tulajdonossal az EU-ban nettó számlával megvett autóból bruttó számlásat „gyártanak”, így 27 százalékos árelőnnyel értékesítik autóikat. A csalások kiirthatatlan veteránja a kilométeróra visszapörgetése, és az sem ritka, hogy olyan törött autót próbálnak ránk sózni, amit a fényezés tart össze.

3. Ne vegyen ismeretlen előéletű autót!

Miután meggyőződött a kereskedés megbízhatóságáról, szerződéskötés előtt igyekezzen kideríteni a kiszemelt autó múltját egy márkaszervizben, ahol egy állapotfelmérés részeként, – az aktuális tulajdonos jelenlétében –, lekérhetjük a hazai vagy akár a nemzetközi szerviztörténetet. Ebből könnyedén kiderül a valós futásteljesítmény, illetve a gépek segítségével a korábbi sérülések, valamint a műszaki hibák is kiderülnek. Az átvizsgálások márkától függően 10-20 ezer forintba kerülnek, de hosszútávon ennek sokszorosát spórolhat meg.

_c1b3589

4. Alacsony futásteljesítmény csak a mesében és az internetes hirdetésekben van

Használt autó vásárlásakor mindenki a keveset futott, tökéletes állapotú autót keresi. A futásteljesítmény kapcsán ne legyünk naivak: egy magyar autó általában évi 10-15 ezer fut, a külföldről származó használtkocsik éves futásteljesítménye pedig inkább 30 ezer kilométer körül van, a németországi autók esetében pedig nem ritka a 80 ezer kilométeres futásteljesítmény sem. De mire ezek a magyar portálokon megjelennek, már nagyon megkímélt autók, és ezt az órapörgetéssel is alátámasztják. Csakhogy egy állapotfelmérés kimutatja, hogy piaci értékük jóval alacsonyabb a meghirdetettnél, arról nem is beszélve, hogy nagyobb az esélye a váratlan hibák felbukkanásának.Ha az időszaki karbantartást nem végeztek el a kocsin (pl. vezérműszíj csere, automata váltó olajcseréje), akár több százezres kár isjelentkezhet.

5. Nézze meg mit ír alá!

Elterjedt, hogy a nepperek olyan szerződést íratnak alá, amelyben az eladó a kocsi egykori külföldi tulajdonosa. Ilyenkor tegyék le a tollat, ne írják alá, mert semmilyen probléma esetén nem tudják elérni az eladót, így nem tudják érvényesíteni a jogainkat. Csak a kereskedővel szerződjenek, és kizárólag magyar nyelvű szerződést írjanak alá.

6. Válasszon megfelelő finanszírozási formát

Használt autókra is sokféle finanszírozási formát állítottak össze a pénzintézetek. A kiszemelt autó szerviz- és javítástörténete a finanszírozás miatt is fontos, mert ezek befolyásolhatják a kocsi értékét, így az önerő igényt, valamint a kamatszintet is. Meg kell győződni arról is, hogy van-e elidegenítési tilalom a kocsin, azaz, hogy a gépjárművet az eladó valóban értékesítheti.

7. Ha neppertől vesz, akár le is foglalhatják a kocsiját!

A külföldről behozott kocsik még nem esnek át eredetiségvizsgálaton a forgalomba helyezés előtt és a bűnügyi nyilvántartásban sem ellenőrzik őket, ezért senki sem tudja, hogy a jármű minden adata, például az alvázszáma stimmel-e? Azt azonban tudni kell, ha a fent említett okok eljárás indul, a rendőrség vagy a NAV bármikor lefoglalhatja autót, amint az több esetben is megtörtént a közelmúltban.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8512695425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (18) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (107) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (55) Bentley (5) benzin (5) benzines autó (6) benzinmotor (10) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (911) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (9) CUPRA (7) Dacia (10) Das WeltAuto (140) Datahouse (10) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (31) elektromos Audi (6) elektromos autó (87) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (5) féktáv (6) FIAT (7) Ford (41) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (14) gumi (21) gumiabroncs (27) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (14) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) használtautó (172) Használtautó (19) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (9) használt autó (147) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (10) hasznos (301) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (365) Honda (7) horrorkaraván (6) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (7) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (12) kisszines (245) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (44) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (19) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (6) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (16) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (32) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (39) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (25) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) SEAT Leon (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (127) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (43) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (25) szélvédő takarítás (6) személyautó (19) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (6) Tesla (10) teszt (6) törésteszt (19) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (6) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (7) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (217) Volkswagen-csoport (98) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (38) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (16) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása