„Kicsike” már Kanadára készül

Négy hónap telt el azóta, hogy a Világkupa-harmadik, olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnk, Miklós Edit – családi becenevén: Kicsike – az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben elesett, és négy térdszalagja elszakadt. Az április végi felülvizsgálat azt mutatta, hogy a gyógyulás rendben folyik, így Edit készülhet a következő szezonra.

Látom, kissé óvatosan mozog. Mikorra épül fel?

A műtét utáni kötelező pihenőt követően fokozatosan újra kezdtem a felkészülést, és két hónapja megkezdtem az erőedzéseket is. Edzőmmel, Stefan Abplanalppal arra számítunk, hogy augusztus végén, szeptember elején már lécre állhatok. Azután november elején átrepülünk Amerikába, és ha minden jól megy, december első hétvégéjén rajthoz állok az első világkupa versenyen a kanadai Lake Louise-ban.

Az erőedzéseknek milyen szerepe van a felkészülésben?

Erős izomzat nélkül nincs lesiklás. A kanyarokban hatalmas centrifugális erőhatások érnek. Hogy alacsony pozícióban tudj sízni, erő kell. Minél jobban bedőlsz, minél feszesebben húzod meg az ívet, annál több erő kell hozzá. Egy lesikló futam majdnem két perces. Ahhoz, hogy a pálya felső és alsó részén ugyanolyan jól tudj teljesíteni, nagy állóképesség szükséges. A felsőtestet is erősíteni kell, mert a vállakra nagy szerep hárul, amikor az ember kiugrik a rajthelyről. Szóval a törzsizomzat nélkül a lábak nem érnek semmit.

Miért kezdett el síelni?

Úgy kezdődött, hogy amikor hat éves voltam, Csíkszeredán a négy évvel idősebb bátyám elment síelni. Sokféle sportágat kipróbáltunk, és Kicsike – mert otthon ez a becenevem –, mindig ment a bátya után. Aztán én leragadtam a sípályán. Tetszettek az edzések, a versenyek, és 12 éves koromban – amikor Bónis Ferenc volt az edzőm, akivel 2006-ig együtt edzettünk –, egy országos bajnokságon az idősebb korosztályosokat is megvertem. Akkor azt mondták a szüleimnek, hogy tehetséges vagyok, ezért érdemes lenne külföldi versenyeken is bemutatkozni. Még abban az évben, 2000-ben volt az első nemzetközi versenyem, és 18 évesen már a profik életét éltem. Síelni Csíksomlyón tanultam, később Hargitafürdőre jártunk, az edzőtáborok pedig Brassópojánán, esetleg a Páringon voltak a Déli-Kárpátokban.

Aztán 2010-ben áttelepült Magyarországra, magyar színekben versenyez, évről-évre egyre jobbak az eredmények.

A Magyar Sí Szövetség alpesi szakágának mostani szövetségi kapitányával, Stark Mártonnal jártunk a versenyekre, aki edző, szervizes, szakács, szóval minden volt egy személyben. Az első magyarországi támogatóm a Das WeltAuto volt: 2012-ben egy Audi A6-ot kaptam, majd egy következett egy Q3, most pedig egy 3000 köbcentis, dízel Audi Q5 van segítségemre. Szűk másfél év alatt 65 ezer kilométert mentem vele, de nem mindenhova azzal utazom. Sokszor az úgynevezett szervizbusszal, a Volkswagen Caravelle-lel megyek, hogy ne kelljen vezetnem. Amikor megkaptam a Q-ötöst, meglepődtem, mennyivel több holmi fér el benne és mennyivel kényelmesebb hosszú utakon. Az ember nem is gondolná, mi mindent elnyel. Úgy szoktam utazni, hogy előrehajtom a második üléssort, igaz, a szervizbusz, a Caravelle is rendszerint jól megvan pakolva. A Q5-ben egyébként legjobban a nyitható tetőt szeretem: az mindig nyitva van, „ha esik, ha fúj”.

Nagyon fárasztó a sok utazás?

A múlt szezont úgy csináltam végig, hogy volt három nagy utazótáskám és két nagy hátizsákom. Ezekkel hurcolkodom egyik versenyről a másikra. Rendszerint novemberben elrepülünk a tengerentúlra, decemberben hazajövünk, aztán három hónapig úton vagyunk, tavaszig. De márciusban már néha idegbajt kapok a pakolástól: ki a kocsiból, ki a táskából, aztán bepakolni, berámolni a kocsiba… szóval, ez a fárasztó, nem a sízés. Nyáron igyekszem minél többet a családomnál lenni Csíkszeredán, ott járom a hegyeket a labrador és a golden retriver kutyáimmal, Bodzával és Szederrel. Csíkszereda számomra az edzés szempontjából is ideális, mert kicsi város, biciklivel hamar eljutok a délelőtti és a délutáni edzésre.

Mit szeret a sízésben?

Elsősorban a reggeli napfelkeltét a pályán. Csend van, a turisták és az üdülővendégek még alszanak, csak mi vagyunk fenn, versenyzők, és akkor jön fel a nap… A másik, a sebesség, a suhanás.

Ezzel az erővel biciklizhetne is.

Kiegészítő sportként szoktam endúró-biciklizni, illetve downhillezni is. Sőt, sok éven át egy 320 köbcentisre felfúrt Honda ZR 250-es cross motorral is jártam a hegyekben. A bátyám és édesapám vittek el motorozni, de egy idő után túl veszélyesnek találtam, és lemondtam róla. Biciklizni viszont azóta is járok, Tavaly például csapatban indultunk az Iron Man versenyen, én voltam a kerékpáros. Emellett mountain bike maratonon, félmaratonon is szoktam indulni, de a downhill azért jó, mert kicsit olyan, mint a lesiklás. Gyorsan suhansz lefelé, érzed a veszélyt, és sorra jönnek a pillanatok, amikor dönteni kell, hogyan veszed be a kanyart, hogyan kerülgeted a guruló köveket, hogy ne repülj ki. Ha egy kicsit elcsúszol, már odavágtad magad. Szóval edzésben tartja a reflexeket, arról nem is beszélve, hogy a downhill bringázás is igénybe veszi a teljes izomzatot, a nyári „száraz” időben kiegészíti a sízést. De a triatlonos barátnőmmel sokat országútizom is.

És mi lesz a síelés után?

Az utazások révén rengeteg embert ismertem meg, és ezeket a kapcsolatokat szeretném kamatoztatni akkor is, ha már nem versenyzek. Szeretnék a sportágamban maradni, de nem edzőként, hanem – mivel a magyar és a román mellett angolul és németül is beszélek – talán a sportdiplomácia területén találom meg a következő „versenypályámat”.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.