Nagyon olcsó kocsiért fizetnél látatlanban?

2017. 07. 12.

480351ce-54a4-450d-af53-84e1a52af585

A keleti országrészből származó autós bűnügyi hírek főként arról szólnak, hogy hány karton cigarettát rejtettek el a jármű különféle karosszéria elemeibe.

A nyíregyházi Csősz-Platán csoport kereskedelmi igazgatója, Csősz Viktor azonban olyan történetet osztott meg velünk, aminek hallatán az ész megáll: tényleg határtalan az emberi hiszékenység?

Történt ugyanis, hogy a Csősz-Platán csoport honlapjáról letöltött fotóval hirdettek meg egy autót, csak éppen fele annyiért. A vevő szerencsére lekérte az adatokat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) honlapján, és kiderült, hogy a kocsi a Csősz kft nevén van. Felhívta a céget, így derült ki, hogy komoly csalások vannak a háttérben.

A csalók az internetről letöltött képekkel autókat hirdetnek meg és kitalálnak hozzá egy sztorit, miért is adják el olyan olcsón. Az egyik mese szerint Angliába költözik a tulaj, ahol ugye jobbkormányos autót kell használnia, ezért nagyon gyorsan túladna itteni kocsiján.

És most jön a döbbenet: Csősz Viktor tudomása szerint a vevők egy része nem csak az előleget, hanem a teljes vételárat is átutalja úgy, hogy még nem is látta az autót.

Az eladó aztán jól eltűnik. Ijesztő, mennyire naivak az emberek, egy fotó alapján, néhány mail-váltásra mindent elhisznek. A csalók azt ígérik, bárhova leszállítják az autót, és ha nem tetszik a vevőnek, azonnal visszaveszik. Ezzel szemben olyan esetről is van tudomásunk, hogy az előleg átutalása után a naiv vevőt fiktív címre hívták, hogy ott átveheti az autóját.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3712695483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (8) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (53) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (22) autóimport (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (21) benzines autó (5) benzinmotor (5) biztonság (6) biztosítás (11) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (8) cikk (18) cikkek (625) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Das WeltAuto (106) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos Audi (6) elektromos autó (39) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Ford (15) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (5) gumiabroncs (13) gumicsere (6) gyorshajtás (8) hasznalt (6) használtautó (140) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (6) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (235) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (211) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (5) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (179) koronavírus (19) közlekedés (5) legjobb autó (5) lízing (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (6) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (6) Octavia (7) Opel (12) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (11) Porsche (18) Porsche Hungaria (10) SEAT (26) Skoda (54) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (10) Skoda Superb (6) SUV (26) suv autó (7) Suzuki (8) személyautó (6) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) teszt (5) törésteszt (12) Toyota (5) Transporter (8) TSI (8) tudta (9) újautó (18) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (5) videok (32) Volkswagen (109) Volkswagen-csoport (26) Volkswagen Golf (7) VW (5) Címkefelhő