Tudta, hogyan működik az automatikus követésitávolság-szabályozás?

2017. 07. 12.

sh2065_acc_1055x500

Tudtad sorozatunkban a legmodernebb vezetéstechnikai segédrendszerekkel foglalkozunk. Ezúttal az automatikus követésitávolság-szabályozás működését mutatjuk be.

Ez a rendszer az autó orrába épített egy vagy két radar segítségével figyeli az elöl haladó autó távolságát, és a sebesség függvényében szabályozza azt az elektronikus gázpedál (ma már inkább menetpedál) segítségével. Vagyis a motorvezérlő egységgel áll kapcsolatban a CAN-hálózaton keresztül. Az Audinál adott esetben a féket is működteti lassítás céljából.

Kézi váltós autóknál 30 km/óra felett működik, automata autóknál akár megállásig fékezheti az autót.

Ha van az autóban menetmód-választó, akkor a kiválasztott módnak megfelelően állítja be a követési időközt (nem távolságot), így dinamikus módban közelebb engedi az autót az előtte haladóhoz, komfort módban nagyobb időközt (ezzel együtt távolságot) tart, és a gyorsítás valamint a lassítás is dinamikusabb vagy komfortosabb lesz.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7613503019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (8) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (53) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (22) autóimport (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (21) benzines autó (5) benzinmotor (5) biztonság (6) biztosítás (11) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (8) cikk (18) cikkek (625) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Das WeltAuto (106) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos Audi (6) elektromos autó (39) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Ford (15) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (5) gumiabroncs (13) gumicsere (6) gyorshajtás (8) hasznalt (6) Használtautó (12) használtautó (140) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (6) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (235) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (211) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (5) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (179) koronavírus (19) közlekedés (5) legjobb autó (5) lízing (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (6) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (6) Octavia (7) Opel (12) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (11) Porsche (18) Porsche Hungaria (10) SEAT (26) Skoda (54) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (10) Skoda Superb (6) SUV (26) suv autó (7) Suzuki (8) személyautó (6) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) teszt (5) törésteszt (12) Toyota (5) Transporter (8) TSI (8) tudta (9) újautó (18) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (5) videok (32) Volkswagen (109) Volkswagen-csoport (26) Volkswagen Golf (7) VW (5) Címkefelhő