Hogyan vegyünk használt autót 4. - Óvakodj az ügynököktől

2017. 10. 16.

A szabadpiacon vásárlók gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy az adásvételi szerződésen tehát csupán a külföldi eladó adatai szerepelnek, pedig valójában nem a külföldi tulajdonos értékesíti a kocsit, hanem egy magyar cég, amely közvetítő ügynökként jár el. Mivel az adatok valódiságát a magyar okmányiroda nem vizsgálja, az sem ritka, hogy az ilyen biankó szerződésben fiktív személyek szerepelnek eladóként, viszont ha az így megvásárolt kocsi akár másnap elromlik, a vevő bajban van, mert a szavatossági jogokat csak a kocsi előző, külföldi tulajdonosánál lehetne érvényesíteni.

RIK_9561L_resize

A használtimporttal foglalkozó vállalkozások ráadásul általában idegen nyelvűszerződést tesznek a nagyon előnyös áron kínált autóba beleszeretett vevő elé, amiben ugyanakkor lehetnek olyan jogi buktatók, amikkel a vevő nem lehet tisztában. Így aztán, ha az autóról kiderül, hogy négy roncsból rakták össze, vagy lopott, gyakorlatilag lehetetlen eredménnyel kecsegtető kártérítési pert indítani.

Akkor is célszerű találkozni az eladó kocsi tulajdonosával, ha az magyar, mert ha a kiszemelt autót elvisszük egy márkaszervizbeállapotfelmérésre – ahol a márka központi rendszerén ellenőrizni lehet a kocsi előéletét –, a szerviz csak a tulajdonosnak adhatja ki az adatokat. Ígytehát ha valaki közvetítőtől/ügynöktől vásárol, csak akkor tudja meg az igazi futásteljesítményt, ha már a tulajdonába került az autó.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5713503107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (19) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (21) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (109) Audi A1 (5) Audi A3 (11) Audi A3 Sportback (11) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (6) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (10) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (930) Continental (13) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (5) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (140) Datahouse (15) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (34) elektromos Audi (6) elektromos autó (90) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (44) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (15) gumi (22) gumiabroncs (28) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (11) hasznalt (6) használtautó (174) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (9) használt autó (149) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (12) hasznos (304) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (377) Honda (7) horrorkaraván (6) Hyundai (13) ID.BUZZ (6) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (8) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (16) kisszines (249) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (5) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (20) MGE (11) Michelin (14) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (16) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (35) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (41) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (11) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (26) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (132) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (10) Skoda Enyaq iV (14) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (45) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (77) suv autó (7) Suzuki (25) szabálytalanság (5) szélvédő takarítás (6) személyautó (20) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (6) tisztán elektromos (5) törésteszt (19) Toyota (20) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (229) Volkswagen-csoport (109) Volkswagen Caddy (7) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (41) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (13) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (22) WLTP (17) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása