Gyári alkatrészek a gyalogosok védelmében

2017. 11. 08.

488a4662eece0e4904fff397f25644e7fotó: blikk.hu

Euro NCAP a minősítő tesztek során annak is nagy figyelmet szentel, hogy esetleges gázolás esetén a lehető legkevésbé sérüljenek a gyalogosok.

A lökhárító valamint a motorháztető gyűrődési zónája, ezek felfüggesztése olyan rendszert alkot, hogy gyalogosgázolás esetén kiakadva hátracsússzon, és úgy gyűrődjön, hogy a legkisebb sérülést okozza. Ez a gyalogosvédelmi hatás azonban csupán az eredeti alkatrészeknél működik megfelelően – mondta Kiss Pál, a Porsche Hungaria szerviz-értékesítési igazgatója, hozzátéve, hogy az autógyárak maguk is végeznek ütközési teszteket, mégpedig nagy- és kis sebességgel egyaránt.

A gyári és az utángyártott alkatrészek összehasonlítása azt mutatta, hogy már kis, mindössze 15-20 kilométeres sebességnél is nagyok az eltérések. Tegyük fel, hogy egy karambol után az autót nem gyári alkatrészekkel javítják meg. Az utángyártott alkatrészek – például a lökhárító borítása alatt lévő kereszttartók – nem úgy deformálódnak, mint a gondos számítások és kísérletek alapján készülő gyári alkatrészek. Így persze a bennülők is nagyobb veszélyben vannak, és jóval magasabb az újabb javítás költsége.

Egy utángyártott kereszttartó nem képes egy frontális ütközés energiáját a megfelelő mértékben elnyelni, ennek következtében a légzsákok már kis sebességnél is kinyílnak, és így jelentősen nagyobb járulékos károk keletkeznek a nem eredeti alkatrészekkel javított autóban. A nem gyári alkatrészekkel végzett javítást követően egy ismételt ütközés utáni javítás emiatt kétszer-háromszor annyiba kerülhet, mintha már először is eredeti alkatrészeket építettek volna be.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7413503123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (58) Audi A3 (5) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (23) autóimport (6) autópálya (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (26) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (654) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (45) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (5) Ford (16) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (8) halálos közlekedési baleset (8) hasznalt (6) használtautó (144) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (225) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (186) kombi (6) koronavírus (23) közlekedés (6) közlekedési baleset (7) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (6) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (13) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (15) Porsche (21) Porsche Hungaria (10) rendőrség (7) SEAT (28) Skoda (63) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (13) Skoda Superb (8) sportautó (5) SUV (28) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (9) személygépjármű (8) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (7) Transporter (8) TSI (9) tudta (9) újautó (20) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (117) Volkswagen-csoport (28) Volkswagen Golf (10) VW (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő