Az SUV-modellek pörgetik a piacot

2017. 12. 18.

Porsche Hungaria_Eppel János

A magyar személyautó piac növekedéséhez hasonló mértékben, 8-10 százalékkal emelkedik idén a Porsche Hungaria Kft. értékesítése. Amint Eppel János ügyvezető igazgató elmondta, a társaság mintegy 35 ezer gépkocsi– közte 200 elektromos jármű – eladásával zárja az idei évet.

Az új személyautó- és kishaszonjármű forgalom élénkülése révén év végéig várhatóan 112 ezer személygépkocsi és 23 500 kishaszonjármű kap magyar rendszámot. A magyar piac idei bővülésének 70 százaléka az SUV-szegmens erősödésének eredménye, és a Porsche Hungaria a trendnek megfelelően főleg az SUV-kategóriában bővíti kínálatát – mondta Eppel János, hozzátéve, hogy a Porsche Hungaria márkakereskedő hálózata az előzetes adatok szerint 13 200 Volkswagent, 3050 Volkswagen-haszonjárművet, 2870 Audit, 12 400 Skodát és 3450 Seatot értékesített, részben a társaság nagymértékű flottaértékesítésének köszönhetően.

Örvendetes jelenség, hogy a magánvevők aránya 2017-ben tovább emelkedett, már eléri a 40 százalékot, ugyanakkor a magánszemélyek autóvásárlása a hitelfelvételi lehetőségek javulásával újabb lendületet nyerhet.

A dízelmotorok tavaly indított szoftverfrissítési programja már a 70 százalékos aránynál tart, és várhatóan a jövő év közepén lezárul. Eppel János megjegyezte ugyanakkor, hogy várhatóan az érintett járművek 95 százalékánál végzik el az átalakítást, mivel a tulajdonosok egy része nem érhető el, illetve nem igényli a szolgáltatást.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9813531445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (5) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (47) autó (21) autóimport (5) autóverseny (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (16) benzines autó (5) biztonság (5) biztosítás (10) biztosítás autóra (5) BMW (5) Bogár (12) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (7) cikk (18) cikkek (568) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (5) Das WeltAuto (102) dízel (12) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (34) elektromos autózás (13) elektromos motor (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (8) Ford (12) garancia (10) Golf (11) gumiabroncs (10) gumicsere (5) gyorshajtás (7) hasznalt (6) használtautó (133) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (134) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (219) hibrid (5) hibrid autó (6) hirek (178) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (9) importautó (5) Istenes László (5) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (163) közlekedés (5) legjobb autó (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (12) nepper (9) Nürburgring (5) nyaralás (5) Octavia (6) Opel (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Porsche (13) Porsche Hungaria (8) SEAT (22) Skoda (43) Skoda Auto (9) Skoda Kamiq (5) Skoda Octavia (6) SUV (19) suv autó (6) Suzuki (5) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) törésteszt (12) Transporter (5) tudta (9) újautó (18) új autó (12) új modell (5) versenyautó (8) versenysport (7) videok (32) Volkswagen (90) Volkswagen-csoport (12) Volkswagen Golf (7) Címkefelhő