300 Volkswagen Up! a MOL Limo szolgáltatás flottájában

2018. 01. 31.

mol_limo_vw_up.jpg

Elindult Budapesten a Mol Limo, a Mol Bubi mintájára kialakított közösségi autómegosztó szolgáltatás.  Kétszáz benzines és száz elektromos Volkswagen e-Up! autót vehetnek igénybe a budapestiek, és a cég elektromos töltőhálózat kiépítését is elkezdte a régiónkban.

Hétköznap a nagyvárosi autóállomány 95 százaléka parkolóhelyen áll, nem is csoda, hogy világszerte egyre több autómegosztó társaság jön létre. A budapesti MOL Limoegyik nagy előnye, hogy a kifejezetten városi közlekedésre tervezett, automata sebességváltós és takarékos Volkswagen Up!autók közterületen történő parkolásáért a felhasználóknak nem kell fizetniük.

Most, induláskor, a 60 négyzetkilométeres szolgáltatási övezet a főváros tíz frekventált belső és külső kerületére terjed ki, amelyek között szerepel Óbuda, Angyalföld, Zugló és Újbuda. A MOL Limo a tervek szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret akár már idén elérheti, és az évtized végére kiterjesztik a szolgáltatást a főváros közigazgatási határáig.Addigra a flotta megduplázódik, és emelkedik az elektromos autók aránya, majd néhány éven belül kivezetik a benzines autókat is a flottából, ami kizárólag elektromos autókból áll majd, és a kocsikat a MOL e-töltőállomásain lehet gyorsan és kényelmesen feltölteni. A vállalat a NEXT-E konzorcium tagjaként három éven belül 252 új elektromos töltőállomást telepít a cseh határtóla Fekete-tengerig és az Adriáig.

Európában van a világ összes megosztott járművének körülbelül a fele: a car sharing szolgáltatások 68 ezer autóját csaknem 5,8 millióan használják. A tapasztalatok szerint minden megosztott jármű 5-10 magántulajdonút vált ki,jelentősen csökkentve a forgalmat és a parkolási igényt.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr6813617246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (9) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (17) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (88) Audi A1 (5) Audi A3 (8) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (9) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (11) autó biztosítás (5) baleset (36) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (16) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (791) Continental (6) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Dacia (6) Das WeltAuto (127) Datahouse (6) dízel (14) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) Egyesült Királyság (6) elektromos (11) elektromos Audi (6) elektromos autó (71) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (13) Euro NCAP (12) FIAT (5) Ford (28) Frank György (10) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) halálos baleset (13) halálos közlekedési baleset (13) hasznalt (6) Használtautó (14) használtautó (158) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (12) használtpiac (6) használt autó (141) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (5) hasznos (271) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (301) Honda (5) Hyundai (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (10) kisszines (220) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (38) közlekedés (6) közlekedési baleset (11) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (8) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (12) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (13) MGE (7) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (11) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP teszt (6) Németország (11) nepper (10) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (23) összkerékhajtás (5) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (32) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (17) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (47) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (99) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (8) Skoda Enyaq iV (8) Skoda Fabia (8) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (33) Skoda Superb (16) sportautó (10) SUV (50) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (18) személygépjármű (14) szén-dioxid kibocsátás (9) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (13) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (30) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (169) Volkswagen-csoport (54) Volkswagen Golf (29) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (10) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (8) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (15) WLTP (14) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása