A Škoda Vision X, a gázmotoros hibrid

2018. 04. 02.

1_skoda_vision_x_v.jpg

Amikor 1996-ban bemutatkozott az első generációs, „újkori” Octavia, az egyik német lap azt írta: felnőtt a Škoda. Ma, 22 évvel később mit lehet írni egy márkáról, amely olyan kocsikat hoz létre, mint a Vision X. Nem is csoda, hogy története legjobb februári eredményét érte el a Škoda Auto a múlt hónapban.

skoda-february-2018_v.jpg

A gyár már egy éve hajigálja a csalit, élesztve az érdeklődést a Vision X iránt, és először tavaly áprilisban, a Shanghaj Motor Show alkalmával mutatott be egy Vision E tanulmánymodellt. Most viszont Genfben végre megláthattuk, mi is volt az, amit oly sokáig políroztak a kulisszák mögött: végre látható volt a Vision X. Egyelőre ez is tanulmány, de sok mindent megtudhatunk arról, mit gondol a gyár a jövő nagyvárosi crossover (Urban Crossover) modelljéről.

Először is kompakt arányok, rövid karosszéria-túlnyúlások és precíz vonalvezetés hangsúlyozza a tanulmánymodell agilis és sportos karakterét. A Vision X ugyanis csupán 4255 milliméter hosszú, 1807 milliméter széles, és 1537 magas kocsi, amelynek tengelytávja 2645 milliméter. A kompakt autóhoz kompakt, mindössze 380 literes csomagtér járul, azonban mindezek alatt 20 hüvelykes kerekek hívják fel magukra a figyelmet.

1vision-x_geneva_v.jpg

Jövőbemutató technikák jellemzik a ŠkodaVision X hajtásrendszerét. Az újszerűen kialakított hibridrendszerhez tartozika hátsó tengelyen lévő elektromos motor, ami rövid távokon önállóan is hajthatja a járművet, emellett induláskor, gyorsításkor kisegítő funkciót lát el. Ennek megfelelően a rendszer utcán és terepen egyaránt hajthatja az első, a hátsó vagy szükség esetén mind a két tengely kerekeit.

Az első kereket hajtó belsőégésű motor egy 1,5 literes, 130 lóerős és 200 newtonméter forgatónyomatékú négyhengeres, turbófeltöltésű G-TEC erőforrás szolgál, amelyet kifejezetten CNG-üzemre (sűrített földgáz) fejlesztettek ki a tervezők. A gáz- és a villanymotor együttműködése révén a kocsi 9,3 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 200 kilométer/óra.

A Das WeltAuto Škoda kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8113780576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (7) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (83) Audi A1 (5) Audi A3 (7) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (8) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (30) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (13) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (758) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Dacia (6) Das WeltAuto (124) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (61) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (25) Frank György (8) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (157) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (264) hibrid (9) hibridautó (5) hibrid autó (6) hirek (283) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (9) kisszines (212) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (35) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (5) Németország (9) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (21) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (13) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (46) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (87) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (6) Skoda Enyaq iV (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (26) Skoda Superb (14) sportautó (7) SUV (45) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (16) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (158) Volkswagen-csoport (49) Volkswagen Golf (26) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (8) Volkswagen Polo (9) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (11) WLTP (8) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása