Ezekre figyeljünk egy autós nyaraláson

2018. 06. 19.

autos_nyaralas.jpg

A Gfk Hungária kimutatásai alapján a családok közel 50 százaléka megy autóval nyaralni június közepétől egészen szeptember elejéig, azonban csak kevesen készülnek fel megfelelően az utazásra. Segítségül a Das WeltAuto 6 pontban összeszedte, hogy mire érdemes odafigyelni, ha gépkocsival vágunk neki a nagyvilágnak.

A Gfk Hungária tavalyi elemzéséből kiderült, hogy a magyar lakosság kicsivel több mint fele (54 százalék) tervez utazást nyaranta, közülük a legtöbben (32 százalék) belföldi úti célban gondolkodnak, 10 százalékuk külföldre megy és 12 százalék bel- és külföldi utazást is beiktat a nyári szabadságába. Hónapokat készülnek családok az egy-kéthetes kikapcsolódásuk előtt az utazásra, hiszen jó érzés kiszakadni a mindennapokból egy rövid időre. A Gfk Hungária tavalyi kimutatása alapján a legnépszerűbb utazási eszköznek továbbra is az autó számít, az utazók fele még mindig gépkocsival tervezi a nyaralást, míg 43 százalékuk dönt a repülő mellett, autóbusszal pedig inkább az 50 év felettiek kirándulnak.

Mivel sokan mennek kocsival, fontos tudni, hogy mire érdemes odafigyelnünk az indulás előtt. A könnyebb tájékozódás érdekében a Das WeltAuto összeszedte azokat a sarkalatos pontokat, amelyeket érdemes betartanunk, ha zavartalan kirándulásra vágyunk.

1. Az előkészületek
Az egyik leginkább kritikus kérdés az utazás során autónk állapota. Mivel a hazai gépkocsik átlagéletkora 14 év feletti, így jó eséllyel sokan idős kocsival indulnak útnak. Mielőtt kezdetét venné a nyaralás, érdemes tehát átvizsgáltatni a járművet egy márkaszervizben, hogy az esetleges problémákra fény derüljön. Persze ezek nagy részét saját magunk is elvégezhetjük otthon, de nagyobb biztonságot nyújt egy profi szakvéleményén. 

Indulás előtt kössünk nemzetközi biztosítást a gépjárműre, és ne feledkezzünk el az utasok betegség és poggyász biztosításáról sem, mert ezek hiánya komoly költségeket vonhat maga után. Ezután tervezzük meg pontosan az útvonalunkat, s frissítsünk indulás előtt a navigációnkon.

2. Ezeket érdemes ellenőrizni, ellenőriztetni:

  • Gumiabroncsok;
  • Pótkerék;
  • Futómű;
  • Fékek;
  • Izzók;
  • Folyadékszintek (fékfolyadék, hűtőfolyadék, ablakmosó folyadék)
  • Klímaberendezés.

 3. Indulás előtt ellenőrizzük a kötelező és javasolt tartozékok hiánytalan meglétét:

  • Elsősegélydoboz;
  • Elakadásjelző háromszög;
  • Láthatósági mellény;
  • Égőkészlet;
  • Vontatókötél;
  • Tűzoltó készülék.

4. Így érdemes rögzíteni a csomagokat, hogy hirtelen fékezésnél vagy egy balesetnél ne okozzanak nagyobb bajt a velünk utazó tárgyaink:

  • Pakoljuk alulra a nagyobb, nehezebb holmikat;
  • Felülre mehetnek a kisebb és ez által könnyebb pakkok;
  • Rögzítsük az éles tárgyakat egy hevederrel, majd fedjük le őket egy pokróccal;
  • Az utastérbe pakolt nagyobb holmit kössük le a biztonsági övvel;
  • Az autóban szabadon semmi ne maradjon, a kisebb tárgyakat pakoljuk el az erre kialakított rekeszekbe, kesztyűtartóba.

5. Így utazhatnak a gyerekek a kocsiban:

  • A KRESZ előírása szerint a csecsemőket kizárólag biztonsági övvel rögzített hordozóban vagy gyerekülésben bekötve szállíthatjuk.
  • A kisbabákat elől csak menetiránnyal ellentétesen ültethetjük, abban az esetben, ha az anyósülésnél nincs légzsák, vagy megoldható, hogy kikapcsoljuk annak kioldódását.
  • 135 centiméter alatti gyermek csak a hátsó ülésen, gyerekülésben utazhat, amely igazodik a testméretéhez, illetve a testsúlyához.
  • A 135 és 150 centiméter közötti gyerkőcök a hátsó ülésen utazhatnak biztonsági övvel bekötve, ha stabilan be lehet állítani számukra az övet. Amennyiben nem tudjuk az övet megfelelően testre szabni, úgy használhatunk ülésmagasítót.
  • Az a gyermek, aki magasabb 150 centiméternél, már az anyósülésen is helyet foglalhat, szintén övvel bekötve.

6. Ezekre figyeljünk az utazás során:

  • A nagy meleg sokkal jobban megviseli szervezetünket, a kisebbeknél pedig ez hatványozottan igaz, ezért a folyadékpótlásról se feledkezzünk meg.
  • Menetközben ne arra menjen ki a játék, hogy minél kevesebb megállással érjük el a célállomást, hanem iktassunk be pihenőket.
  • A szabályokat betartva autózzunk, mert a környező országokban szigorú büntetések várhatnak ránk.

A Das WeltAuto kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2114057622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (59) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1141) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (5) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (476) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (16) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (34) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása