Sorra buknak le az autók

2018. 07. 16.

eredetiseg_v.jpg

A Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az idei első félévben 113 ezerrel több eredetiségvizsgálatot hajtottak végre, mint az elmúlt év azonos időszakában, ami több mint 40 százalékos növekedést jelent. Ennek oka, hogy január elseje óta már az EGT tagállamokból származó használt autóknak is át kell esniük az eredetiségvizsgálaton, mielőtt megkapnák a magyar rendszámot.

Június végéig 386 188 eredetiségvizsgálatot végeztek hazánkban, a tavalyi első fél éves 273 091-gyel szemben. Az elmúlt év első felében 175 esetben állapították meg, hogy a vizsgált jármű egyedi azonosítóiban jogellenes külső beavatkozás történt, vagy felmerült ennek a gyanúja. December végéig pedig – az év során a bevizsgált 546 778 gépjármű közül – 324 ilyen járművet szűrtek ki.

Érdekes, hogy az idei első hat hónapban olyan arányban nőtt a vizsgálatokon fennakadt járművek száma, amennyivel több került eredetvizsgálatra. A mintegy 40 százalékos növekedés azt jelenti, hogy június végéig 248 jármű esetében derült ki, hogy az egyedi azonosítókban jogellenes külső beavatkozás történt vagy történhetett. Igaz, arra nincs adat, hogy a 248 járműből hány darab volt külföldről behozott használt jármű.

Az év első felében 24 járművet szűrtek ki a rendszám szerinti, hatot pedig az alvázszám szerinti körözés miatt. A tavalyi azonos időszakban pedig 26-ot illetve – alvázszám alapján – szintén hat járművet.

Így változott a jogi háttér

A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII.28.) Korm. rendelet szerint 2018. január 1. előtt is kötelező volt az előzetes eredetiségvizsgálata külföldről (harmadik országból) behozott használt járművek első magyarországi forgalomba helyezése előtt. Ez csak a más EGT tagállamokból behozott használt járművekre nem vonatkozott, ha azoknak megvoltak a szükséges járműokmányai. (Az EGT, vagyis az Európai Gazdasági Térség nem más, mint az az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjai által létrehozott intézmény, ami 31 országot ölel fel. A 28 EU-tagország mellett ide tartozik még Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc azonban nem.)

Január elsején a rendelet úgy változott, hogy minden külföldről behozott használt jármű magyarországi forgalomba helyezését meg kell előznie a járműre elvégzett eredetiségvizsgálatnak, tehát a más EGT tagállamból behozott járművek sem élveznek mentességet e téren.

A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény szerint az előzetes eredetiségvizsgálat olyan hatósági eljárás, melynek célja a járművek azonosító adatai és a jármű okmányok valódiságának megállapítása.

Az előzetes eredetiségvizsgálati eljárás során azt vizsgálják, hogy az adott jármű egyedi azonosítói (kiemelt figyelemmel a járművek alvázszámára) eredetiek és a járműhöz tartozóak-e, tehát azt, hogy a járművek egyedi azonosítóiban történt-e jogellenes külső beavatkozás, vagy felmerül-e ennek gyanúja.

Az eredetiségvizsgálat eredménye alapján indított rendőrségi büntetőeljárásban (nyomozásban) kell tisztázni, hogy az adott jármű egyedi azonosítóiban észlelt elváltozás jogellenes külső beavatkozás miatt történt-e. Szintén a nyomozás során lehet csak megállapítani, hogy a jármű esetleg lopott volt-e.

 A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5914103771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (32) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (168) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (26) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (67) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1214) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (14) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (158) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (56) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (15) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) eHybrid (5) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európa (5) Európai Unió (25) Euro NCAP (28) EURO NCAP (8) év autója (12) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (37) gumiabroncs (37) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) használtautó (221) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (197) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (28) használt piac (7) használt személyautó (5) hasznos (344) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (516) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (355) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (9) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (57) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (217) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (17) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (92) Skoda Superb (31) sportautó (13) SUV (115) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (19) tudta (9) újautó (45) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (6) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (364) Volkswagen-csoport (241) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (95) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (43) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (16) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (40) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása