Túl van a csúcson a használt autó import?

2018. 07. 23.

rik_9439l_resize_1.jpg

A Datahouse adatai szerint 2018 első félévében minden eddiginél több gépkocsi cserélt gazdát határon belül, 374 266 autót vettek másodkézből magánszemélyek és kereskedők, míg külföldről a tavalyi azonos időszakban regisztrált 73 478-cal szemben 79 103 jármű érkezett Magyarországra. A hazai átírások és az import esetében is csökkent az emelkedés mértéke, utóbbinál pedig már bizonyos hónapokban stagnálás látható a tavalyi év hasonló időszakához képest.

„Sok tényező befolyásolja a használt autó piacot. Ilyen a forint-euró árfolyam, vagy például az év elején bevezetett, külföldről érkező kocsikra vonatkozó, kötelező eredetiségvizsgálat. Előbbi megnehezíti a használtimportot, az utóbbi viszont a piac tisztulását segíti elő, ami a vásárlók, és a megbízható, szabályosan játszó kereskedők számára is kedvező” – elemezte az elmúlt időszakot Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, aki szerint a statisztikák és a piaci viszonyok alapján nem igazán várható az import további növekedés a tavalyi évhez képest. A hazai piacon azonban töretlenül, ám valamivel visszafogottabb lendülettel emelkedhet tovább az adás-vételek száma.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az első félévben ugyan a hazai használtautó átírások száma13,6 százalékkal, 374 266-ra emelkedett, ám a Datahouse gyorsjelentése arra is kitér, hogy a tavalyi június végéig még 25,4 százalékos volt a piac élénkülése.

A használt import kedvenc modelljei

I.- VI. hó, Forrás: Datahouse

1

OPEL ASTRA

2911

2

FORD FOCUS

2908

3

VOLKSWAGEN GOLF

2683

4

VW PASSAT

2487

5

BMW SERIES 3

2193

6

AUDI A4

1820

7

OPEL ZAFIRA

1590

8

OPEL CORSA

1338

9

OPEL MERIVA

1227

10

MAZDA MAZDA6

1089

11

AUDI A6

1055

12

MERCEDES A-CLASS

1049

13

VOLKSWAGEN POLO

1008

14

HONDA JAZZ

993

15

AUDI A3

977

16

FORD MONDEO

970

17

HONDA CIVIC

962

18

MAZDA MAZDA3

954

19

TOYOTA PRIUS

949

20

BMW SERIES 5

940

Lassult ugyanakkor a külföldről behozott autók piacának növekedése: már csak 7,7 százalékkal több, összesen 79103 importált használt gépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban az első hat hónap során. Érdekesség, hogy májusban és júniusban csupán 1 százalék körüli növekményt mutatott az import, márciusban pedig a múlt év márciusában regisztráltnál 4,7 százalékkal kevesebb, mindössze 12 713 külföldi eredetű kocsi kapott magyar rendszámot. A behozott autók 60 százaléka azonban ezúttal is idősebb volt10 évesnél.Amint azt már megírtuk, a 2007-es 10,3 évről 2017 végére 14,1 évre emelkedett a magyar személyautó állomány átlagos kora. A KSH adataiból azonban az is kiderül, hogy mindössze három márka átlagos kora nem érte el a tíz évet december végén. A rekorder a Dacia 6 évvel, majd a KIA és a Hyundai következett 7,8, illetve 9,6 éves átlaggal.

A friss kimutatásokhoz visszatérve: a hazai autócseréknél a népszerűségi listát június végéig az Opel vezette a Suzuki és a Volkswagen előtt, míg az import esetében a Volkswagen, Opel, Ford hármas áll az élen. De a forgalomba helyezések listája érdekességeket is tartalmaz. Fél év alatt 15 használt Ferrari, 20 Maserati, 22 Cadillac, és 25 Tesla gazdagította a magyar autóállományt, nem is beszélve a 4-4 Rolls-Royce, Aston Martin és Fisker megjelenéséről. Ha már a kuriózumoknál tartunk, jött egy McLaren is, valamint 3 Lamborghini és szintén 3 Volga.

A használt import kedvenc márkái

I.- VI. hó, Forrás: Datahouse

1

VOLKSWAGEN

9478

2

OPEL

8556

3

FORD

7686

4

TOYOTA

5071

5

BMW

5017

6

AUDI

4860

7

MERCEDES

4646

8

MAZDA

3506

9

RENAULT

3243

10

HONDA

2752

11

PEUGEOT

2631

12

HYUNDAI

2236

13

CITROEN

2234

14

FIAT

2019

15

KIA

1693

16

SKODA

1605

17

NISSAN

1483

18

MITSUBISHI

1316

19

VOLVO

1304

20

SEAT

1199

 

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2714129813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (58) Audi A3 (5) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (23) autóimport (6) autópálya (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (26) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (655) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (46) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (5) Ford (16) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (8) halálos közlekedési baleset (8) hasznalt (6) használtautó (144) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (225) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (187) kombi (6) koronavírus (23) közlekedés (6) közlekedési baleset (7) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (6) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (13) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (15) Porsche (21) Porsche Hungaria (10) rendőrség (7) SEAT (28) Skoda (63) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (13) Skoda Superb (8) sportautó (5) SUV (28) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (9) személygépjármű (8) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (7) Transporter (8) TSI (9) tudta (9) újautó (20) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (118) Volkswagen-csoport (28) Volkswagen Golf (10) VW (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő