Már kimutathatóan csökken az import

2018. 10. 10.

rik_9441l_resize_1.jpg

Idén az első kilenc hónap közül háromban importáltak kevesebb használt autót, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az említett három hónap közül kettő augusztusra és szeptemberre esett, így hat év után először fordult elő, hogy egy egész negyedévben kimutathatóan csökkent a használt autók behozatala.

Szeptember végéig 120 005 külföldről hozott személyautó kapott magyar rendszámot, és ezek közül 72 130 készült 2009 előtt. Miközben tehát örülünk annak, hogy a harmadik negyedévben a tavalyinál 1024-gyel kevesebb, összesen 40 902 importált kocsit helyeztek forgalomba, nem feledkezhetünk el arról, hogy:

1. A háromnegyedéves import még így is több, mint a tavalyi első kilenc hónapban regisztrált 115 404 forgalomba helyezés.

2. Továbbra is lendületesen folyik a magyar autóállomány öregítése a tíz évnél idősebb kocsik importja által. (Ne feledjük, hogy a magyar személyautó-állomány átlagos kora már tavaly decemberben is 14,1 év volt, és azóta csak romlott a helyzet.)

hasznaltimport_forgalomba_helyezes_i_ix_ho.jpg

Mindenesetre a kis eredmény is eredmény, nem véletlenül mondta Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, hogy „a használt autó importra hatással volt a magas forint-euró árfolyam, valamint az év elején bevezetett, külföldről érkező kocsikra vonatkozó, kötelező eredetiségvizsgálat. Ennek következtében több illegális tevékenységet folytató kereskedés került szorult helyzetbe, és a hazai vásárlók elkezdték felismerni, hogy érdemesebb a megbízható, szabályosan működő, jó esetben garanciát biztosító kereskedők felé fordulniuk, ahol Magyarországon használt, ismert előéletű gépkocsikat vásárolhatnak”.

Igen sok – nem a vásárlók becsapására specializálódott – autókereskedő ugyanakkor a használt autók importjának nagyobb arányú csökkenésére számított azután, hogy január elsején hatályba lépett jogszabály, amely szerint a külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott használt járművet csak akkor lehet forgalomba helyezni, ha a „jármű származás-ellenőrzése, illetve a jármű jogi helyzetének tisztázása megtörtént, előzetes eredetiségvizsgálatát elvégezték, valamint a jármű külföldi forgalmi engedélyében szereplő adatokat igazolták”. Emellett a származási országban ki kell vonni a forgalomból, hogy az autónak véletlenül se legyen két rendszáma.

hasznaltimport_negyedevenkent.jpg

Sokat elmond a magyar használtautó piacról, hogy a mind a legnagyobb számban importált márkák, mind azok modelljeinek listáját német gyártmányok (Volkswagen, Opel, Ford) vezetik, ugyanakkor a háromnegyed év alatt legnagyobb arányban a felső-közép, valamint az alsó-közép kategóriás autók importja mérséklődött. Az előbbieké 2536 darabról 2251-re, míg az utóbbiaké 3891-ről 3616-ra. Viszont a háromnegyed éves használt SUV import 1108-ról 1222 darabra emelkedett egy év alatt.

Mindezek után kíváncsian várjuk, mit hoz az utolsó negyedév.

Az I. - III. negyedév kedvenc márkái (darab) - Forrás: Datahouse

  1. Volkswagen - 14488
  2. Opel - 13142
  3. Ford - 11620
  4. Toyota - 7659
  5. BMW - 7374
  6. AUDI - 7330
  7. Mercedes - 6982
  8. Mazda - 5223
  9. Renault - 4820
  10. Honda - 4222
  11. Peugeot - 3990
  12. Hyundai - 3583
  13. Citroën - 3392
  14. FIAT - 3124
  15. KIA - 2662
  16. Škoda - 2418
  17. Nissan - 2236
  18. Mitsubishi - 2048
  19. Volvo - 1998
  20. SEAT - 1853

Az I. - III. negyedév kedvenc modelljei (darab) - Forrás: Datahouse

  1. Opel Astra - 4497
  2. Ford Focus - 4338
  3. Volkswagen Golf - 4131
  4. Volkswagen Passat - 3786
  5. BMW 3 - 3211
  6. AUDI A4 - 2773
  7. Opel Zafira - 2377
  8. Opel Corsa - 2068
  9. Opel Meriva - 1949
  10. Mazda 6 - 1626
  11. AUDI A6 - 1594
  12. Volkswagen Polo - 1548
  13. Honda Jazz - 1545
  14. Mercedes A-osztály - 1528
  15. AUDI A3 - 1472
  16. Ford Mondeo - 1468
  17. Honda Civic - 1466
  18. Ford Fiesta - 1438
  19. Mazda 3 - 1392
  20. Toyota Prius - 1389

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7314293489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (58) Audi A3 (5) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (23) autóimport (6) autópálya (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (26) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (655) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (46) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (5) Ford (16) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (8) halálos közlekedési baleset (8) hasznalt (6) használtautó (144) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (225) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (187) kombi (6) koronavírus (23) közlekedés (6) közlekedési baleset (7) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (6) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (13) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (15) Porsche (21) Porsche Hungaria (10) rendőrség (7) SEAT (28) Skoda (63) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (13) Skoda Superb (8) sportautó (5) SUV (28) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (9) személygépjármű (8) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (7) Transporter (8) TSI (9) tudta (9) újautó (20) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (118) Volkswagen-csoport (28) Volkswagen Golf (10) VW (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő