Óvakodjunk a „fémszobrászoktól”

2018. 12. 03.

baleset-totalkaros-auto.jpg

A videómegosztókon érdekes filmeket lehet látni arról, hogy – főként szláv nyelvterületen – hogyan „hoznak rendbe” teljesen összegyűrődött karosszériákat. "Fémszobrászati szempontból csodálatos munkát végeznek ezek a karosszériások, de a járműmérnök hallgatóknak mindig azt mondom, hogy az anyag nem felejt" – mondta el blogunknak Lukács Pál, a kecskeméti Neumann János Egyetem járműtechnológia tanszékének vezetője.

Ha egyszer egy fémalkatrész deformálódik, az energiaelnyelő képessége csökken, és ha nem gyári technológiával javítják ki, az ütközési energia harmadát fogja elnyelni. Használtautó vásárláskor tehát sok múlik azon, hogy bizonyos részegység csoportokat milyen technológiával javítottak, vagyis mi van a glett és a festék alatt.

Külön veszélyt jelentenek a műszaki totálkárból felépített kocsik. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a vevő élete veszélyben van. Ugyancsak életveszélyesek a több karambolos autó használható részeiből összerakott gépkocsik is, ezért ajánlatos olyan helyen vásárolni autót, ahol visszakövethető a jármű teljes története.

A roncsok részben úgy kerülnek a piacra, hogy a biztosítók elárverezik a műszaki vagy gazdasági totálkáros autókat. Hírek szerint ezeket gyakran olyasvalaki veszi meg, akinek nincs bontási engedélye, és tulajdonképpen nincs is rá szüksége. Neki a papírok kellenek. És pontosan egy olyan modellt fognak ellopni valahonnan, amit aztán a roncs papírjaival legalizálnak. Anyagszerkezeti vizsgálattal ugyan kimutatható, ha módosították az alváz- és motorszámot, és az eredetiség vizsgálat során az ilyesminek elvileg ki kell derülnie. Azonban, ha van az eredetiség vizsgáló vállalkozások között olyan, amely nem feltétlenül a jog mezsgyéjén jár, hajlandó lehet közreműködni abban, hogy az ilyen azonosító jegyeket manipulálni tudják.

„Ez azt jelenti, hogy sokkal erősebbnek kellene lenni a szakma belső szabályozó mechanizmusának. Régóta hangsúlyozom, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában létre kellene hozni egy gépjárműfenntartó tagozatot, amelynek kizárólag az lenne a dolga, hogy kiszűrje a kóklereket” – hangsúlyozta Lukács Pál.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2414394454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (23) ABS (6) ADAC (16) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (22) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (115) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (12) Audi Hungaria (8) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (7) Audi TT (6) Audi TT Coupé (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (7) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (955) Continental (15) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (6) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (142) Datahouse (17) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (10) e-tron (11) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (39) elektromos Audi (6) elektromos autó (95) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (18) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (46) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (18) gumi (24) gumiabroncs (29) gumicsere (12) gumiteszt (12) gyalogos gázolás (5) Győr (8) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (12) hasznalt (7) használt (6) Használtautó (20) használtautó (178) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (17) használtpiac (10) használt autó (154) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (13) hasznos (309) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (389) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID.BUZZ (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (12) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (18) kisszines (257) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (21) MGE (11) Michelin (17) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (10) NCAP teszt (13) Németország (17) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (6) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) old timer autó (5) Opel (36) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (9) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (42) Porsche (39) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (12) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (27) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (135) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (11) Skoda Enyaq iV (15) Skoda Fabia (17) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (9) Skoda Octavia (46) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (84) suv autó (7) Suzuki (28) szabálytalanság (6) szélvédő takarítás (6) személyautó (22) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) tél (5) téligumi (19) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (21) Toyota (21) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (18) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (241) Volkswagen-csoport (118) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (45) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (7) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (14) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (6) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (24) WLTP (18) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása