Öt túlélő tipp a téli vezetéshez

2018. 12. 28.

teli_tippek.jpg

Országos havazással köszöntött be a tél decemberben, és kemény fagyok várhatók az előttünk álló időszakban. Csúszós, télies útviszonyok között vezetni nagyobb körültekintést és elővigyázatosságot igényel. Mihez kezdj, ha kipördül az autó? Ellenkormányzás, vagy rákormányzás? Mi az a DOT-szám? Mutatjuk, mire érdemes figyelni az autózás kapcsán!

  1. Megfelelő gumiabroncs

Az Autónavigátor, a Használtautó.hu autós magazinja minden eddiginél átfogóbb téligumitesztjéből kiderült, hogy télies útviszonyok mellett a téli guminak nincs alternatívája. Egy nyári, vagy egy régi (5 évnél idősebb) téli gumi esetén akár négyszeres fékutat is kaphatunk! Ez azt jelenti, hogy míg 40 km/órás tempóról a jobb téli gumikkal 20-30 méteres fékút adódik, a nyári gumikkal ez 50-80 méter is lehet. Sokan nincsenek azzal tisztában, hogy a gumik életkora is számít. Hiába téli a gumi, ha öt évnél idősebb, akkor majdnem annyira balesetveszélyes, mintha nyári gumival közlekednénk. A gumin található úgynevezett DOT-szám segítségével könnyedén megállapíthatjuk az abroncs korát. Hol találod ezt a négyjegyű számot? Többek között ez is kiderül a videóból.

  1. Üzemanyag, takaró, víz, élelem

Télen a fűtés életmentő lehet, pláne, ha elakadunk. Ha nem akarunk megfagyni, bizonyosodjunk meg arról, hogy elegendő mennyiségű üzemanyaggal indulunk útnak, ne centizzük ki a tankolást, mert nafta híján nem tudunk fűteni. Jó, ha van nálunk egy kis „túlélőcsomag”, pokróc, némi elemózsia és víz. A láthatósági mellényről se feledkezzünk meg, ez egyébként kötelező, de télen, amikor korán sötétedik, talán még fontosabb, hogy jól láthatók legyünk. Biztos, hogy nem felejtettél el semmit? Nézd meg a videót, és ellenőrizd!

  1. Biztonságos és kényelmes üléspozíció

Télen kabátban járunk, ami sok esetben akadályozhatja a mozgást, tehát vezetés közben nem nyerő a Michelin-baba életérzés. A szakemberek azt javasolják, hogy amint az autó bemelegedett, álljunk meg, vegyük le a kabátot, és helyezkedjünk el kényelmesen és egyben biztonságosan. Hogyan állítsd be az ülést és hol fogd a kormányt? Most minden kiderül.

  1. Sebességválasztás

Hiába van jó abroncsunk, ha nem az útviszonyoknak megfelelően választunk tempót, az végzetes lehet. Szakadó hóesésben, ködben vagy ónos esőben semmiképp se maxoljuk ki a sebességhatárt. Számoljunk a rossz látási viszonyokkal is, illetve arról se feledkezzünk meg, hogy a fékút a sebességgel négyzetesen nő. Csúszós úton eleve jelentősen hosszabb fékút adódik, ezért ott különösen fontos figyelni arra, hogy ne hajtsunk túl gyorsan, legyen időnk és helyünk megállni egy hirtelen felbukkanó akadály előtt is. Kíváncsi vagy, hogy mindössze 1 km/h sebességkülönbségnél hány méterrel nő a fékút? A videóból választ kapsz!

  1. Mit tegyünk, ha megcsúszik az autó?

Sokunk félelme, hogy kipördülünk a csúszós úton, és elveszítjük az uralmat az autó felett. Kis gyakorlással és némi odafigyeléssel jelentősen csökkenthetjük ezt a veszélyt. A köznyelvben az él, hogy „ellenkormányozni” kell, de helyesebb lenne a „rákormányzás” szót használni, hiszen ilyen esetben a csúszással azonos irányba kell tekerni a volánt. Semmiképp ne fékezzünk, ne adjunk gázt, mert azzal csak rontunk a helyzeten. Ha mégis elvesztettük az uralmunkat az autó felett, akkor egy erőteljes és határozott vészfékezéssel - jó esetben - még megmenthetjük a helyzetet. Fontos tudnivaló, hogy ha nincs az autónkban ABS, akkor ne satuféket nyomjunk, hanem pumpálva fékezzünk, így növelve a hatékonyságot és megőrizve az autó irányíthatóságát.

Keressünk egy üres, biztonságos parkolót vagy menjünk ki egy tanpályára, és gyakoroljunk, hiszen az, hogy ilyen helyzetben hogyan reagálunk, akár életet is menthet. Hogy néz ki a rákormányzás a gyakorlatban? A videóból kiderül.

Ha a fenti tanácsokat megfogadjátok, már egy nagy lépést tesztek a biztonság felé. Balesetmentes vezetést kívánunk, télen is!

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr214500766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1149) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (50) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (208) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (184) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (481) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (194) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (22) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (78) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (332) Volkswagen-csoport (208) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (79) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (37) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása