Škoda-csemegék a Bodensee Klassikon

2019. 05. 15.

Május első hétvégéjén a Škoda két csemegével is jelentkezett a hagyományos Bodensee Klassik veterántalálkozón.

skoda-superb-3000-ohv-1939_m.jpg

A maga idejében igen tekintélyes luxusautónak számított az 1939-ben készült Škoda Superb 3000 OHV. Az 5,2 méter hosszú kocsi 3,3 méteres tengelytávja három üléssor beszerelését is lehetővé tette, és üveglap választotta el a sofőrt az utasoktól. A Superbet soros hathengeres 3137 köbcentis motor hajtotta, amelynek 85 lóerős teljesítménye 125 kilométeres maximális sebességet biztosított, de nem is a sebesség volt a lényeg, hanem a forgatónyomaték, hogy megfelelően gyorsulhasson ez az elegáns bálna.

Ha a Superb 3000 OHV ritkaságnak számít, mit mondhatunk az itt-ott a régi Land Roverre emlékeztető Trekkáról?

skoda_trekka_m.jpg

Az egzotikus kinézetű kocsiból nem egészen 3 ezer készült Új Zélandon 1966 és 1972 között, és azért a Škoda mutatta be a Bodensee Klassikon, mert a Škoda Octavia Super alvázára építették. A Trekka robusztusságának, valamint és meglepő off-road képességeinek köszönhetően komoly rajongói tábornak örvend Új Zélandon, de Európában fehér hollónak számít.

A Das WeltAuto Škoda kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8514802540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (6) ADAC (5) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (11) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (69) Audi A3 (5) Audi A3 Sportback (6) Audi e-tron (8) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (9) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (8) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (8) Bogár (15) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (695) családi autó (8) csalás (6) csúszós út (7) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (116) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (6) elektromos Audi (6) elektromos autó (52) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (9) Euro NCAP (6) Ford (20) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (151) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (10) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (252) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (249) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (6) kisszines (194) kombi (9) koronavírus (26) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (9) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) motorkerékpár (5) NAV (12) NCAP teszt (5) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (9) Opel (16) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (20) Porsche (25) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (5) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (38) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (72) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (19) Skoda Superb (10) sportautó (6) SUV (39) suv autó (7) Suzuki (11) személyautó (12) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (7) szerviz (5) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (13) Toyota (9) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (25) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (135) Volkswagen-csoport (35) Volkswagen Golf (18) Volkswagen ID.3 (5) Volkswagen Passat (6) Volkswagen Polo (6) Volkswagen Tiguan (5) VW (5) What car? (7) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása