Széles választék hétüléses modellekből a Volkswagennél

2019. 06. 17.

caddy-maxi-allami-csaladi-tamogatas-auto-7-ules.jpg

A Volkswagen és a Volkswagen Haszonjárművek egészen különleges, a Magyarországon forgalmazott márkák közt az egyik legszélesebb választékkal készül a családvédelmi program keretében meghirdetett 2,5 millió forintos támogatási akcióra. A márkák kínálatában 7 olyan típus is szerepel, amely minimum 7 férőhelyet kínál az utazóknak.

A Volkswagen hazai importőre felkészülten várja a családvédelmi program 2019. július 1-i indulását. Mint az már ismeretes, egy áprilisban hozott kormányrendelet értelmében a minimum 3 gyermeket nevelő családok, vagy egy szülős nagycsaládok 2019. július 1-től 2022. december 31-ig igényelhetnek támogatást az Államkincstárnál és a Kormányablakokban új, legalább hétszemélyes személygépjármű vásárlásához akár 2,5 millió forint összegben, ami maximum a jármű bruttó vételárának felét teheti ki. Ez egy vissza nem térítendő támogatás, azzal a kitétellel, hogy a megvásárolt autó 3 évig nem értékesíthető.

A Volkswagennek hét érve van, amiért érdemes a márkakereskedéseket felkeresniük a támogatásra jogosultaknak. A legkisebb Caddytől, a Caddy Maxi, a Touran, Tiguan Allspace, Sharan, Multivan és Caravelle modellekig széles a választék és akkor még a motortípusokat, mint benzines vagy dízel, és hajtási konfigurációkat nem is említettük.

Caddy Maxi

nagy-csalados-kedvezmeny-volkswagen.jpg

A Caddy indulóáras változata már 3,349 millió forinttól elérhető 7 személyes verzióban, de a lehetőségeket végignézve a www.allamitamogatas.vwh.hu oldalon, ahol az importőr az akcióhoz tartozó modelleket mutatja be összefoglaló módon, felfedezhetjük a Caddy Maxi Trendline modellt, mely 1,4 TSI benzines 130 lóerős motorral az állami támogatással együtt már 3,999 millió forintért elérhető. Ez az ár a támogatás 2,5 millió forintos összege felett további 1,387 millió forintos kedvezményt jelent az alapárhoz képest. A Caddy Maxi egy igazi családi modell, hiszen a hosszított karosszériának köszönhetően az autóban a hét személyes kivitel esetében is még hatalmas, 530 literes rakodótér áll rendelkezésre, melybe a család poggyászai mellett akár több babakocsi is befér. A népszerű Trendline felszereltség számos kényelmi és biztonsági extrát tartalmaz, így az utastér felmelegedését a hővédő üvegezés és a klímaberendezés igyekeznek megakadályozni, az utasok kényelmét a számtalan zárható és nyitott rakodórekesz szolgálja, az utazás biztonságát pedig elektronikus biztonsági berendezések széles tárháza felügyeli mint a Front Assist környezetfigyelő rendszer városi vészfék funkcióval, a Tempomat sebességszabályozó berendezés sebességkorlátozó funkcióval, vagy a hegymenet asszisztens, mely emelkedőn való indulásnál akadályozza meg az autó hátragurulását. Az autó felszereltségét természetesen a honlapon található konfigurátor segítségével könnyedén meg is változtathatja, a konfigurátor oldal címlapján található “konfiguráció azonosító megadása” menüpontba  NTE7S8 kódot beírva a folyamatot kikerülve kaphatja meg a Caddy Maxi Trendline alapverzióját.

A Porsche Hungaria további modelljei

Természetesen a Volkswagen a támogatás igénybevételéhez alkalmas modellekre további extra kedvezményeket nyújt, így a Touran, Tiguan Allspace és Sharan modellek is 4 millió forint összkedvezménnyel vásárolhatók meg. Míg a Touran és a Sharan típusok, utóbbi elektromos tolóajtókkal és 7 önálló üléssel az utastérben, az egyterűek családcentrikus komfortját kínálják, addig a Tiguan Allspace napjaink kedvenc szabadidőautó kategóriájába tartozóan kínál 7 személy számára utazást akár ismeretlen terepekre is. Az említett modellek a kényelmi és biztonsági extrák széles választékát nyújtják alapfelszereltségben, így a család utazása felhőtlen lehet.

volkswagen-sharan-allami-csaladi-tamogatas-auto-7-ules.jpg

“Széles választékkal készülünk a nagycsaládosokat támogató családvédelmi akcióra – mondja Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója – a Volkswagen palettáján hét olyan modell is szerepel, mely megfelel a rendelet szerinti kritériumoknak. Ezek közül a legnagyobb érdeklődésre a Caddy Maxi 1,4TSI modellünk számíthat, mely eddig is kifejezetten kedvelt volt a családok körében a hét személyes utastér és a még így is több, mint félköbméteres raktér miatt, és csak örömünkre szolgál, hogy a támogatás igénybevételével még több család juthat biztonságos, komfortos és megbízható mindennapi társhoz autóinkkal. Öröm számunkra, hogy ezeket az autókat rövid szállítási határidővel, egyes darabokat akár raktárról tudjuk biztosítani.“

A Volkswagen és Volkswagen Haszonjármű márkakereskedések készséggel adnak további információkat az akcióval kapcsolatban.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4614894494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (160) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1148) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (49) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (6) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (207) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (183) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (480) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (58) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (193) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (77) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (331) Volkswagen-csoport (207) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (78) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (36) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása