Micsoda hetven év!

2019. 09. 20.

audi_70_1_m.jpg

Szeptember 3-án volt 70 éve, hogy Ingolstadtban megkezdődött az autógyártás. A bajor város ma az Audi központja, ám a négy karikához valamikor motorkerékpárgyártás is kapcsolódott.

Nézzük csak az „Audi Ingolstadtban” című gyári kiállításon készült fotót. Az 1954-es Auto Union Type F91 mellett egy 1955-ös, majd jobb szélen egy 1953-as DKW motorkerékpár látható: a 350 RM, valamint a 250 RM versenyváltozata.

Hogy került a csizma az asztalra, vagyis motorkerékpár az Audi Ingolstadtban kiállításra?

A történet 1932-re nyúlik vissza, amikor létre jött az Audi, a DKW, a Horch és a Wanderer márkákat tömörítő Auto Union AG. Az említett márkaneveket egyaránt megtartották, de az autók hűtőrácsán ott tündökölt a négykarikás embléma. A konszernen belül a négy márka más-más, speciális piaci szegmenshez kapcsolódott: DKW – motorkerékpárok és kisautók; Wanderer – középkategóriájú személyautók; Audi – a felső középkategória modelljei; Horch – a felsőkategória luxusautói. A fiatal vállalat ismertségének növelését célozva 1934-ben az autósport királykategóriájába, a Grand Prix futamok világába is belépett, s az elkövetkező évek során az Auto Union „Ezüstnyilai“ számos győzelmet, bajnoki címet és világrekordot hódítottak el a nemzetközi versenypályákon.

A második világháború után, a szovjet megszállási övezetben fekvő Auto Union AG gyárait 1945-ben kisajátították, a berendezéseket leszerelték, a vállalatot pedig 1948-ban törölték a chemnitzi cégnyilvántartásból. Az Auto Union vezetésének számos tagja még a háború végén Bajorországba távozott, ahol 1945 végén a régi helyőrségi városban, Ingolstadtban először egy Auto Union alkatrészeket forgalmazó lerakatot alapítottak. Ebből született meg 1949 szeptember 3-án az Auto Union GmbH formájában az új társaság, amely végül tovább örökítette a négykarikás járművek tradícióit.

E négy karika jegyében eleinte a DKW bevált kétütemű motoros modelljei készültek, ezek az egyszerű felépítésű, robusztus és megbízható autók és motorkerékpárok illettek legjobban a háború utáni, nélkülözésekkel teli esztendők igényeihez. Az 1949 tavaszán rendezett Hannoveri Exportvásáron a DKW F 89 L kisáruszállító és a DKW RT 125 W motorkerékpárral jelentek meg, amelyek tulajdonképpen megalapozták az ingolstadti autógyártást.

audi_70_2_m.jpg 

A második fotónkon az 1965-től gyártott Audi 72 egy példánya látható, ami le sem tagadhatná, hogy rokonságban áll a fehér tetejű, zöld DKW F 102-vel. De hát egy családból érkeztek mindketten.

 dkw_f_102_m.jpg

Nem sokkal később, 1969-ben a Volkswagenwerk AG szervezésében egyesült az Auto Union GmbH és a neckarsulmi NSU Motorenwerke AG. Az Audi és az NSU a legkülönfélébb motorokat és hajtásrendszereket felvonultató, széles modellpalettája nyomán 1971-ben új reklámszlogen született, amely egyfajta küldetésfilozófiaként a mai napig kíséri a márkát: „A haladás technikája“.

Ennek szellemében mutatkozott be 1972-ben az Audi 80 első generációja, amely számos műszaki újdonságával tűnt ki vetélytársai közül. Az első nemzedék modelljeiből összesen több mint egymillió darab készült.

 A Das WeltAuto Audi kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5015058214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1149) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (50) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (6) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) használtautó (208) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (184) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (481) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (194) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (22) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (78) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (109) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (332) Volkswagen-csoport (208) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (79) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (37) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása