A kábítószer vagy az alkohol veszélyesebb?

2019. 10. 04.

reszeg_baleset23.jpg

Az elmúlt öt évben egyre több személysérüléses közúti közlekedési baleset következett be a magyar utakon. Sajnálatosan a halálos, valamint a súlyos sérüléses balesetek száma stagnálást mutat, viszont legalább az ittasan okozott halálos balesetek száma csökkent némiképp 2016 óta.

A Körponti Statisztikai Hivataltól kapott kimutatás szerint ugyanakkor az alkoholfogyasztás miatt bekövetkező balesetek töredékét teszik ki azok, amelyek bizonyítottan valamiféle kábítószer hatása alatt történtek meg. Másrészt korántsem szabad lebecsülni a kábítószeres járművezetők okozta veszélyt. Amint Zacher Gábor toxikológus az M1 hiradójának elmondta, többféle kábítószert is fogyasztott a baleset előtt az a sofőr, aki július elején lassítás nélkül belehajtott egy magyar rendszámú autóba Horvátországban. A köznyelvben Ginaként ismert GHB, valamint amfetamin és diazepám is volt a vérében. A szakember szerint ez életveszélyes kombináció, amitől a sofőr magabiztosnak és erősnek érzi magát, csökken a veszélyérzete és ezért nem reagál megfelelőképpen a közlekedési helyzetekre.

Az alkohol nagyon súlyos gond Magyarországon, a kábítószerfüggőség ehhez képest elenyésző – mondta el júliusban a soproni VOLT fesztivál egyik közönségtalálkozóján Zacher Gábor, aki szerint tiszta szeszben kifejezve fejenként átlagosan 14 liter alkoholt isznak a magyarok egy évben, és évente harmincezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben.

Szakmai becslések szerint mintegy 800 ezren küzdenek alkoholproblémával, háromszázezer a nyugtatófüggő, miközben húszezer kábítószerfüggő van, és a kábítószer okozta megbetegedésben évente negyvenen halnak meg.

kep_baleset.png

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8215160524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (8) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (85) Audi A1 (5) Audi A3 (8) Audi A3 Sportback (9) Audi A4 (8) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (32) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (15) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (772) Continental (6) családi autó (11) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Dacia (6) Das WeltAuto (125) Datahouse (6) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) Egyesült Királyság (5) elektromos (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (65) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (13) Euro NCAP (12) FIAT (5) Ford (28) Frank György (9) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (12) halálos közlekedési baleset (12) hasznalt (6) Használtautó (14) használtautó (158) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (12) használtpiac (6) használt autó (139) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (5) hasznos (267) hibrid (9) hibridautó (5) hibrid autó (6) hirek (291) Honda (5) Hyundai (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (9) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (10) kisszines (215) kombi (11) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (37) közlekedés (6) közlekedési baleset (10) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (7) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (6) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (12) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (13) MGE (7) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (6) Németország (10) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (22) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (28) Porsche (31) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (14) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (47) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (91) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (6) Skoda Enyaq iV (6) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (28) Skoda Superb (15) sportautó (7) SUV (46) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (18) személygépjármű (14) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (13) Transporter (10) TSI (11) tudta (9) újautó (30) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (162) Volkswagen-csoport (49) Volkswagen Golf (27) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (9) Volkswagen Polo (10) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (8) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (13) WLTP (9) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása