A traktornak nincs gyűrődő zónája

2019. 10. 21.

traktor_baleset_2_m.jpg

A rendőrség adatai szerint október első hetében országszerte egymást követték az olyan súlyos, illetve halálos kimenetelű balesetek, amelyekben személyautó ütközött össze mezőgazdasági gépekkel.

A hagyomány szerint az aratás Péter-Pálkor kezdődik június végén, és akkor kezdenek feltűnni az alsóbbrendű országutakon a kombájnok, meg a terménnyel megrakott pótkocsit vontató traktorok. Mögöttük feltorlódik a sor, és nem ritka, hogy egy-egy türelmetlen autós öngyilkos előzésbe kezd.

Legutóbb október ötödikén, Székkutas és Orosháza között, a 47-es főúton történt olyan halálos baleset, amikor egy személygépkocsi pótkocsis traktorral ütközött. Az összeroncsolódott második generációs Suzuki Swiftben ülők közül egy ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.

 traktor_baleset_1_m.jpg

A közlekedőknek figyelembe kell venniük, hogy az őszi mezőgazdasági munkák miatt a mezőgazdasági területek közelében húzódó utakon bármikor felbukkanhatnak mezőgazdasági gépek, még a főutakon is, amely ugyan számukra általánosan tiltott, de felhajthatnak a főútra, ha a művelt területet másképp nem tudják megközelíteni.

Ha gyengébb vagy, légy óvatos

traktor_az_uton1_m.jpg

A személyautósoknak azért kell különösen óvatosnak lenniük, mert mezőgazdasági gépeknek nincs gyűrődő zónájuk, tehát a személyautó húzza a rövidebbet: jobban összeroncsolódik, mintha egy másik személygépjárművel karambolozna. Szó szerint még az is jobb, ha egy autóbusszal csattan össze az autó, mint egy a súlyos, és vaskos acél-alkatrészekből épült mezőgéppel.

traktor_az_uton2_m.jpg

Ha már szóba került a kombájn, jegyezzük meg, hogy a KRESZ szerint abban az esetben, ha a mezőgazdasági jármű több mint 4,5 méter széles, csak a közlekedőket figyelmeztető felvezető autó kíséretében mehet a közúton. Azonban bár sokszor látni nyáron hatalmas kombájnokat araszolni az alföldi utakon, a felvezető jármű olyan ritka, mint a fehér holló. Ezért csak azt tudjuk tanácsolni, hogy ne kapkodjuk el az előzést, mert az ilyen óriásokkal szemben a személyautókban ülőknek nincs semmi esélye.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2615209148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (62) Audi A3 (5) Audi e-tron (7) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (7) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (27) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (15) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (668) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (47) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (6) Ford (18) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (9) halálos közlekedési baleset (9) hasznalt (6) használtautó (146) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (235) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (11) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (190) kombi (8) koronavírus (25) közlekedés (6) közlekedési baleset (8) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (8) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (14) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (17) Porsche (23) Porsche Hungaria (10) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (33) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (69) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (16) Skoda Superb (9) sportautó (5) SUV (34) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (10) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (8) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (125) Volkswagen-csoport (29) Volkswagen Golf (13) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő