Használtpiac: főleg öreg autók cserélnek gazdát

2019. 10. 30.

atirasok_megyenkent.jpg

Kezdjük a rossz hírrel: a szeptember végéig használtan importált 117 352 személyautó 60 százaléka, 70 421 volt idősebb tíz évesnél. Még rosszabb arány jellemzi a tulajdonosváltásokat, hiszen a 603 ezer átírás háromnegyede, 461 ezer kocsi készült 2010 előtt.

Másrészt szembetűnő, hogy utoljára az első negyedévben regisztráltak több külföldről származó használtkocsit, mint az elmúlt év azonos időszakában, vagyis, ha kismértékben is, de csökkenőben van a behozatal. A tavalyi első kilenc hónap alatt ugyanis még 120 005 autó kapott magyar rendszámot.

negyedeves_hasznaltimport.jpg

A SUV a használtimport sztárja

Ugyancsak a trendet jellemzi, hogy a SUV-okat leszámítva csaknem minden kategóriában 3-9 százalékkal mérséklődött az import. Igaz, hogy 31 646, illetve 20 115 darabbal még mindig az alsó-, illetve a felső középkategóriás modellek érkeznek a legnagyobb számban, azonban a SUV-behozatal több mint 23 százalékkal 13 588 darabra emelkedett.

A használtimport eddigi enyhe lejtmenete nem azt jelenti, hogy pangana a piac, ugyanis amíg a tavalyi szeptember végéig csaknem 570 ezer kocsi cserélt gazdát, addig idén több mint 603 ezer.

Jóllehet Budapesten regisztrálták a legtöbb, csaknem 118 ezer átírást, a piac csupán 5,5 százalékkal bővült, míg Heves és Somogy megyében 13,6, illetve 11,5 százalékkal. Igaz, Hevesben így is csak 18 114, míg Somogyban 17 914 kocsi cserélt gazdát. A második legnagyobb piacon, Baranyában ugyanakkor 0,2 százalékkal kevesebb, 20 128 átírás történt.

A használtpiac kedvenc márkái továbbra is az Opel (77 409 darab), a Volkswagen (60 333), a Suzuki (58 746) és a Ford (49 355) a 36 593, illetve a 34 318 darabos Renault és a BMW előtt. Ami a modelleket illeti, legnagyobb számban az Opel Astrák (39 564), a Suzuki Swiftek (35 368) és a Ford Focusok (17 181) cserélnek gazdát, majd a Volkswagen Golf és a Passat következik 16 801 és 15 694 átírással.

1.png

2.png

 

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9715270224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (6) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (10) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (64) Audi A3 (5) Audi A3 Sportback (5) Audi e-tron (8) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (8) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (8) Bogár (15) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (682) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (7) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (115) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (6) elektromos Audi (6) elektromos autó (48) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (7) Ford (19) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (149) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (9) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (247) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (243) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (192) kombi (9) koronavírus (26) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (9) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (8) Opel (16) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (18) Porsche (25) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (5) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (36) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (71) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (18) Skoda Superb (9) sportautó (6) SUV (37) suv autó (7) Suzuki (11) személyautó (11) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (9) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (131) Volkswagen-csoport (32) Volkswagen Golf (17) Volkswagen ID.3 (5) Volkswagen Passat (5) Volkswagen Polo (6) Volkswagen Tiguan (5) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása