Félnek a feldolgozók az elektromos autók akkumulátorától

2020. 01. 13.

tesla_eg2.jpg

Érdekes esetről számolt be egy osztrák portál, amelyből az derül ki, hogy senki sem tudja pontosan, mi is van egy lítium-ion akkumulátorban, illetve azt sem, hogyan lehetne újrahasznosítani.

Az akkumulátor feldolgozásra szakosodott cégek szerint a tiszta lítium elkülönítése elméletileg lehetséges, ám olyan komplex folyamat, hogy nem éri meg.

De kezdjük az elején. Október 4-én Dominik Freymuth figyelmetlenül vezette Tesláját Salzburg közelében, és az útról lesodródva egy fának ütközött. A kocsi azonnal kigyulladt, a férfit pedig más autósok rángatták ki a roncsok közül. Jóllehet megjárta a kórházat is, és szenvedett maradandó sérülést, viszont a roncs még nagyobb gondot okozott.

tesla_in_flammen_m.jpg

A Teslát nagy nehezen eloltották a tűzoltók, akik a romokat egy nagy konténerbe tették, majd három napig vízzel hűtötték, nehogy véletlenül újra lángra kapjon a 600 kilogrammos lítium-ion akkumulátor. Ezután egy fuvarozó a tulajhoz szállította, aki azonban nem talált olyan céget, amely elvinné és feldolgozná a roncsot.

kontenerben_hutik_a_teslat_m.jpg

A Tesla osztrák forgalmazója ugyan kapcsolatban áll a ÖCAR Autoverwertungs GmbH nevű bontóval, amely a Tesla szerint rendelkezik a Környezetvédelmi Minisztérium engedélyével, a cég azonban kijelentette: nincs engedélye a Tesla akku „újrahasznosítására”.

De mások sem óhajtanak foglalkozni ilyesmivel. Martin Klingler, a Schwaz DAKA hulladékfeldolgozó cég szakembere szerint a vállalat nem tud ilyen nagy lítium-akkumulátort feldolgozni, mivel nem tudják, milyen veszélyes anyagokat tartalmazhat. Az akkumulátorgyártók ugyanis erősen őrzik a gyártási titkaikat, hogy megőrizzék versenyképességüket.

Pedig még a tűzoltóknak is tudniuk kellene, hogy egy égő akkumulátor milyen anyagokat tartalmaz, egyrészt azért, hogy tudják, milyen anyaggal oltsák, másrészt pedig azért, hogy az égéskor nem szabadul-e ki valamilyen mérgező anyag az akkumulátorból.
tesla_freymuth_links_m.jpg

Van ugyan két cég – a belga Umicore és a német Redux –, amely az elektromos autók sértetlen akkumulátorainak feldolgozásával foglalkozik és különböző eljárásokkal kinyeri a kobalt, nikkel és réz tartalmat, ám az osztrák portál cikke szerint a tiszta lítium elkülönítése elméletileg lehetséges, de olyan komplex folyamat, hogy nem éri meg.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1615406344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (7) ABS (5) ADAC (6) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (80) Audi A3 (6) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (7) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (5) autó (26) autóimport (6) autólopás (6) autópálya (10) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (29) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) biztonság (10) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (12) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (743) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Dacia (6) Das WeltAuto (121) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (58) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (24) Frank György (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (156) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (259) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (277) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (8) kisszines (207) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (34) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (13) NCAP teszt (5) Németország (8) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (10) Opel (20) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) rendőrség (10) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (45) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (83) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (24) Skoda Superb (13) sportautó (7) SUV (43) suv autó (7) Suzuki (13) személyautó (15) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (154) Volkswagen-csoport (47) Volkswagen Golf (24) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (10) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (7) Volkswagen Polo (8) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (10) WLTP (7) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása