Nemzetközi összefogással buktatták le a milliárdos áfacsalókat

2020. 01. 29.

nav5_m.jpg

Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a két, gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó dunántúli társaság, amelyet novemberben iktatott ki a NAV, de a külföldi hatóságok bevonásával Belgiumban, Németországban és Szlovákiában is zajlottak kihallgatások és házkutatások.

A hivatalos gumiabroncs-kereskedelmet folytató társaságok alá céghálózatot építettek, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a külföldön vásárolt abroncsokat Magyarországon szerezték volna be. Ezzel a módszerrel mentesítették magukat az áfafizetés alól. Így amellett, hogy jelentős haszonhoz jutottak, nagy versenyelőnyt is szereztek a legálisan működő kereskedőkkel szemben.

nav2_1.jpg

A csaláshoz többszintű céghálózatot hoztak létre. A hálózat alján, az elkövetők által a háttérből irányított bukó cégek biztosították a fiktív számlákat a tényleges kereskedelmi tevékenységet folytató társaságoknak. A valótlan tartalmú számlák felhasználásával több mint egymilliárd forint fizetendő áfát tüntettek el.

nav4.jpg

Hamis alkatrészek ezerszámra

Néhány héttel korábban 172 millió forintot érő, mintegy 38 ezer darabos hamis autóalkatrész szállítmányt találtak a pénzügyőrök egy Törökországból érkezett teherautóban az M43-as autópályán. A hamis autóalkatrészek és illegális szoftverek nemcsak a szoftverek jogtulajdonosainak okoznak kárt, hanem komoly közlekedésbiztonsági kockázatot is jelenthetnek. Még az a legjobb eset, ha a hamisított alkatrész csupán gyenge minőségű és hamarabb romlik el, de előfordult olyan eset is, amikor a hamis gyújtógyertya darabokra tört, és egy darabja beleesett a hengerbe.

 nav3_1.jpg

Ami a szoftvereket illeti, Győr-Moson-Sopron megyében illegális szoftvereket tartalmazó számítógépeket és hamis diagnosztikai eszközöket foglaltak le egy autószervizben, amelyekkel több mint 21 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.

A pénzügyőrök illegális diagnosztikai és adatbázisszoftvereket, valamint a műhelyben négy hamis autódiagnosztikai eszközt találtak az autószerelő két számítógépén és a mellettük talált DVD-ken. A szerviz különálló helyiségében dolgozott a vállalkozó fia, az ő szekrényéből előkerült laptopon további illegális autódiagnosztikai programok voltak.

 

Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr10015433690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (62) Audi A3 (5) Audi e-tron (7) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (7) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (27) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (15) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (668) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (47) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (6) Ford (18) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (9) halálos közlekedési baleset (9) hasznalt (6) használtautó (146) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (235) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (11) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (190) kombi (8) koronavírus (25) közlekedés (6) közlekedési baleset (8) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (8) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (14) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (17) Porsche (23) Porsche Hungaria (10) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (33) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (69) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (16) Skoda Superb (9) sportautó (5) SUV (34) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (10) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (8) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (125) Volkswagen-csoport (29) Volkswagen Golf (13) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő