Idén hét új VW modell jön a magyar utakra

2020. 01. 31.

t-roc_cabriolet_m.jpg

A magyar új személyautó piac tavaly 157 906-ra bővült, amelynek 6,9 százalékát tette ki a 10 897 Volkswagen. Amint Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria Volkswagen márkaigazgatója elmondta, a piac élénkülését jól támogatta a nagycsaládosok autóvásárlási programja, így a VW márka értékesítését közel 1000 darabbal emelte a támogatott hétülésesek eladása.

Az idei évben 7,5 százalékos piaci részesedés és 11 250 darabos személyautó-eladás a cél. Ezt egyebek között úgy kívánják elérni, hogy 11 modellcsaládot most 550 ezer forinttól 1,8 millió forintig terjedő kedvezménnyel kínálják a magánvásárlóknak.

A Volkswagen idén hét új modellt vezet be a magyar piacon, köztük lesz az ID. 3, az első, kifejezetten elektromos autónak tervezett modellcsalád is.

Íme az érkező modellek

Elsőként, még februárban a 8. generációs Golf érkezik.

golf_8.jpg

A második negyedévre várható a T-Roc Cabriolet (fotója a címlapon, vezető képként látható), amely a Bogár és a Golf hagyományait követve klasszikus puha tetőt kap. A tető mindössze kilenc másodperc alatt nyílik, és az autó teteje 30 kilométeres sebességig menet közben is nyitható, illetve zárható.

A T-Roc Cabriolet utasait jól védi a borulás elleni védelem: egy bizonyos oldalirányú gyorsulási érték felett, vagy a jármű túlzott dőlése esetén a másodperc tört része alatt a hátsó fejtámlák felfelé mozdulnak. Ezenkívül a kabriót megerősített szélvédő kerettel és egyéb szerkezeti módosításokkal építették a maximális biztonság érdekében.

A harmadik negyedév során jön az ID.3, az Arteon Shootingbreak és a kombi, valamint a felfrissített Tiguan.

A Volkswagen az ID.3 modellcsalád megjelenése előtt – kifejezetten a gyűjtőkre gondolva – Első Kiadás, vagyis 1st Edition néven 30 ezer darabos limitált szériát hirdetett meg a világpiacon. A Magyarországnak szánt 80 darab mindössze 7 óra alatt gazdára talált.

volkswagen-id_3_1st_edition-2020_m.jpg

Az utolsó negyedévben pedig befut a tüzes Touareg R, valamint a Golf 8 Variant, vagyis kombi kivitele.

A második félévben a magyar piacra lépő modellek fő jellemzője a plug-in-hibrid, illetve a mild hibrid kivitel. Amint Dalnoki Balázs ezzel kapcsolatban megjegyezte, „a Volkswagent manapság leginkább a széles SUV-kínálat jellemzi, de arra törekszünk, hogy jövőre már hibridautó gyártóként legyünk ismertek.”

 vw_csoport_ertekesitese_2019.jpg

Néhány szó a nehézségekről

Az elmúlt év értékesítési nehézségeivel kapcsolatban a márkaigazgató elmondta, hogy a nemzetközi trenddel összhangban a tíz évvel ezelőtti 50-60 százalékról 20-ra esett a dízelautók forgalma, és hónapokig tartott, amíg az igényeknek megfelelően felfuttatták a TSI-motorok gyártását.

A személyautók drágulásával kapcsolatban pedig kiemelte, hogy az ütközésbiztonsági és a környezetvédelmi normák szigorodása okozza a piac minden szereplőjénél tapasztalható áremelkedést. Az új, károsanyag kibocsátási előírásokat kielégítő motorok egyre komplikáltabbak, emiatt megnő a gyártási költség. Másrészt a különféle – az Euro NCAP által különösen elvárt – menetbiztonsági elektronikai rendszerek kifejlesztése és beépítése ugyancsak emeli a fogyasztói árakat.

Ez különösen a kisautók piacát érinti, hiszen a beépítendő műszaki tartalom az autó értékének nagyobb hányadát teszi ki, mint egy magasabb kategóriás modell esetében. Vagyis a kiskocsik fajlagosan jobban drágulnak.

vw_szemelyauto_ertekesites_2019.jpg

Az elmúlt évben a Volkswagen-csoport világszerte 10,975 millió járművet értékesített, ami 1,3 százalékkal haladta meg a 2018-as szintet. A Volkswagen márka az előző évnél 0,5 százalékkal több, összesen 6,278 millió járművet szállított a világpiacra. A 2018-as évhez képest a kiszállított elektromos járművek száma mintegy 60 százalékkal nőtt, és elérte a 80 ezer darabot. Az ügyfelek több mint fele teljesen elektromos járművet választott, a többiek pedig plug-in-hibridek mellet döntöttek. A legnépszerűbb modell ismét az e-Golf volt, több mint 35 ezer darabos kiszállítással.

 

Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8615446490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (5) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (47) autó (21) autóimport (5) autóverseny (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (16) benzines autó (5) biztonság (5) biztosítás (10) biztosítás autóra (5) BMW (5) Bogár (12) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (7) cikk (18) cikkek (568) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (5) Das WeltAuto (102) dízel (12) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (34) elektromos autózás (13) elektromos motor (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (8) Ford (12) garancia (10) Golf (11) gumiabroncs (10) gumicsere (5) gyorshajtás (7) hasznalt (6) használtautó (133) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (134) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (219) hibrid (5) hibrid autó (6) hirek (178) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (9) importautó (5) Istenes László (5) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (163) közlekedés (5) legjobb autó (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (12) nepper (9) Nürburgring (5) nyaralás (5) Octavia (6) Opel (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Porsche (13) Porsche Hungaria (8) SEAT (22) Skoda (43) Skoda Auto (9) Skoda Kamiq (5) Skoda Octavia (6) SUV (19) suv autó (6) Suzuki (5) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) törésteszt (12) Transporter (5) tudta (9) újautó (18) új autó (12) új modell (5) versenyautó (8) versenysport (7) videok (32) Volkswagen (90) Volkswagen-csoport (12) Volkswagen Golf (7) Címkefelhő