Bogár nélkül az élet

2020. 02. 05.

beetle9_m_1.jpgSzámos emlékezetes pillanatot tartogatott a 2019-es esztendő, ami az autók világára is igaz, kiváltképp a Volkswagen esetében. Sokan úgy is vélik, hogy a világ már nem lesz ugyanolyan, mint korábban, elvégre 2019. július 10-én legördült az utolsó Beetle is a mexikói Puebla VW-gyárban. A Bogár búcsúztatása alkalmából mexikói módra nagy fiesztát is csaptak: még egy mariachi zenekar is megjelent, mert ha már elköszöntek az ikonikus modelltől, meg kellett adni a módját.

Az első Volkswagen Type 1, a későbbi Bogár nem sokkal a II. világháború vége után, 1946 első napjaiban gördült le a gyártószalagról, amelyből több mint 21 millió készült. Az üzemet 1945. április 11-én foglalták el az amerikai csapatok, majd brit irányítás alá került a 6 ezer fős gyár. Augusztus 22-én egy frissen kinevezett főtiszt, a 29 éves Ivan Hirst őrnagy vette át az üzem vezetését, és irányításával az üzem 1947-től exportra is termelt, a hazai kereskedőhálózat pedig 1948-ra lefedte Németország mindhárom nyugati zónáját. Egy évre rá, 1949 októberében a Volkswagenwerk GmbH a német szövetségi kormány és Alsó-Szászország tulajdonába került.

beetle5_m_1.jpg

Fekete-fehér fotónkon a wolfsburgi gyár látható, ahol az 1950-es évek derekán már 900 kocsi készült naponta, és 1955-ben ünnepelték az egymilliomodik darab kiszállítását. A Bogár jelentős mértékben hozzájárult Nyugat-Németország háború utáni talpraállásához, és rövidesen az Egyesült Államok lett a Volkswagen legfőbb exportpiaca. A kivitel csúcsévében, 1968-ban több mint 563 ezer Beetle kapott amerikai rendszámot, és ez a mennyiség a teljes termelés 40 százalékát tette ki.

beetle8_m_1.jpg

Wolfsburgban viszont tíz évre rá leállították a Beetle gyártását, mert egyre több hely kellett az 1974-ben bemutatott Golf szerelőszalagjai számára. Addigra azonban már felfutott a termelés Mexikóban, ahol 1967-től napjainkig három Bogár generációból 1,7 millió készült, világszerte pedig a kezdetektől összesen 23 millió talált gazdára.

A Beetle búcsúztatásával azonban nem marad üresen a szerelősor, mivel 2020-ban elkezdődik egy, a Tiguannál kisebb SUV sorozatgyártása. Steffen Reiche, a Volkswagen de Mexico vezérigazgatója úgy tájékoztatta a The Drive portált, hogy Bogár helyett ott készül a Tiguan mellett a Tarek is.

 

Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3515453172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (6) abroncs (10) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (18) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (93) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (13) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (38) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (18) Bogár (16) Bridgestone (11) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (814) Continental (9) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (6) CUPRA (6) Dacia (7) Das WeltAuto (131) Datahouse (7) dízel (15) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (7) elektromos (15) elektromos Audi (6) elektromos autó (74) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (13) év autója (6) FIAT (7) Ford (32) Frank György (12) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (10) gumi (13) gumiabroncs (20) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (5) halálos baleset (14) halálos közlekedési baleset (14) Hankook (6) hasznalt (6) használtautó (163) Használtautó (15) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (142) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (6) hasznos (278) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (314) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (11) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (12) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (10) kisszines (223) köd (5) ködlámpa (5) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (40) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (9) közúti halálos baleset (8) LED-lámpa (5) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (14) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (15) MGE (8) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (26) összkerékhajtás (5) Peugeot (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (33) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (12) Porsche Taycan (7) Renault (8) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (51) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (105) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (9) Skoda Fabia (9) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (34) Skoda Superb (17) sportautó (10) SUV (55) suv autó (7) Suzuki (17) szélvédő takarítás (5) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (10) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (12) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (7) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (16) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (31) új autó (16) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (178) Volkswagen-csoport (63) Volkswagen Golf (30) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (8) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (11) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (9) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása