A gumi- és fékpor ezerszer szennyezőbb, mint a kipufogógáz

2020. 04. 19.

burnout_m.jpg

Ahogy egyre kevésbé kell tartani nyálkás, síkos lerakódásoktól az utakon, az illegális versenyek kedvelői hétvégeken egyre többször rajzolnak túlpörgő kerekekkel „fánkot” az aszfaltra. A gumi füstöl, mint a gyárkémény, de vajon az európai döntéshozók gondoltak-e arra, hogy az átlagos közúti forgalom is teleszórja mikroméretű gumirészecskékkel a városok levegőjét?

Európában hosszú ideje szigorodnak a személyautók károsanyag-kibocsátási normái. Jóllehet, bebizonyosodott, hogy főként a hajózás szennyezi Európa levegőjét, az autóipart újabb és újabb feladatok elé állították.

Mint ismert, a 2020-ban, a szigorúbb emissziós normák miatt az autógyártók termékportfólióban szereplő modellek 95 százalékánál a tavalyi 120,5 grammos átlagról kilométerenként 95 grammra kell csökkenteni a járművek szén-dioxid-kibocsátását. Ez nemcsak a motorfejlesztőknek adott jelentős munkát, hanem azzal is járt, hogy – jelentős költséggel – minden modellváltozatot újra be kellett vizsgálni.

Az oxfordi Emission Analitics azonban szerteágazó vizsgálatával bebizonyította, hogy a menet közben folyamatosan kopó gumiabroncsok és a fékbetétek, valamint az útfelület több mint ezerszer több részecskét bocsátanak a levegőbe, mint a kipufogók. Ez az úgynevezett nem-kipufogó kibocsátás (Non-exhaust emissions, NEE).

A műszerek kimutatták, hogy az így a levegőt szennyező kilométerenkénti 5,8 gramm NEE részecske 1289-szer több a 0,0045 grammnál, amelyet a szabályalkotók elvárnak az Euro 6d emissziós előírásoknak megfelelő személyautóktól.

És tegyük hozzá, mindeddig a gumiabroncs- és fékgyártók felé semmilyen elvárást nem fogalmaztak meg az illetékesek.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2215595434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (6) ADAC (5) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (11) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (69) Audi A3 (5) Audi A3 Sportback (6) Audi e-tron (8) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (9) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (8) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (8) Bogár (15) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (695) családi autó (8) csalás (6) csúszós út (7) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (116) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (6) elektromos Audi (6) elektromos autó (52) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (9) Euro NCAP (6) Ford (20) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (151) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (10) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (252) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (249) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (6) kisszines (194) kombi (9) koronavírus (26) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (9) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) motorkerékpár (5) NAV (12) NCAP teszt (5) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (9) Opel (16) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (20) Porsche (25) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (5) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (38) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (72) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (19) Skoda Superb (10) sportautó (6) SUV (39) suv autó (7) Suzuki (11) személyautó (12) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (7) szerviz (5) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (13) Toyota (9) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (25) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (135) Volkswagen-csoport (35) Volkswagen Golf (18) Volkswagen ID.3 (5) Volkswagen Passat (6) Volkswagen Polo (6) Volkswagen Tiguan (5) VW (5) What car? (7) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása