Kodiaq RS: az angol légimentők szolgálatában

2020. 04. 27.

skoda-kodiaq-local-air-ambulance1_m.jpg

Két Škoda Kodiaq RS támogatja áprilistól az Anglia középső részén öt megyét ellátó önkéntes légimentő szolgálat munkáját. Mivel a Derbyshire, Leicestershire and Rutland Air Ambulance mentőszolgálat helikopterei napnyugta után nem repülhetnek, a szervezet éjszaka közúti járműveket használ vészhelyzetek esetén.

A szervezet gépkocsijai – köztük két Škoda Superb – csak az idei első három hónap során 600 alkalommal összesen 16 ezer kilométert tettek meg, ezért a flottabővítéskor olyan járművet kerestek, amely nehezen járható utakon is gyorsan juthat el a baleset helyszínére, ugyanakkor elegendő helyet kínál az életmentő felszerelések szállításához, amelyekre az elsősegélynyújtóknak szükségük lehet.

skoda-kodiaq-local-air-ambulance2_m.jpg

A választás az összkerékhajtású Škoda Kodiaq RS-re esett, amely a 239 lóerős 2,0 literes dízelmotor segítségével 7 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres sebességet. Ez a dízel-erőmű 1750-től 2500 fordulatig 500 newtonméter forgatónyomatékot biztosít, és ha a menettulajdonságokat szabályozó, a kormányzásra és a gázreakciókra is ható Driving Mode Select menüjében a Sport-módra váltunk, szinte összehúzza magát a Kodiaq RS, és valósággal kompakt raliautóként viselkedik. Arról nem is beszélve, hogy a sportmodellt már eleve feszesebbre hangolt futóművel, erősebb fékekkel látják el a gyárban.

Ami a befogadóképességet illeti, a 4,7 méteres SUV szinte méretét meghaladóan tágas autó, igaz, a Škoda újkori történetét éppen az ilyen „belül nagyobb, mint kívül” modellek sorával írták.

Az Angliában nem ritkák a kék fényes Škoda modellek, a mentőszolgálat például Octaviákat használ elsősegély-járműként.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1215617110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (62) Audi A3 (5) Audi e-tron (7) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (7) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (27) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (15) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (668) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (47) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (6) Ford (18) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (9) halálos közlekedési baleset (9) hasznalt (6) használtautó (146) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (235) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (11) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (190) kombi (8) koronavírus (25) közlekedés (6) közlekedési baleset (8) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (8) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (14) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (17) Porsche (23) Porsche Hungaria (10) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (33) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (69) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (16) Skoda Superb (9) sportautó (5) SUV (34) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (10) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (8) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (125) Volkswagen-csoport (29) Volkswagen Golf (13) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő