Autófinanszírozás: A feltételekről – magánszemélyeknek

Jelenleg háromféle autófinanszírozási konstrukcióról beszélhetünk a piacon. Közülük kettő pénzügyi lízing, amelyek egyike zárt végű, a másik nyílt végű. A harmadik konstrukció pedig az operatív lízing.

A vásárlók rendszerint azzal mennek a használtautó kereskedésbe, hogy tudják, mi mindent szeretnének az autóban. Természetesen gyakran fordul elő, hogy az elképzelt kivitel többe kerül, mint amennyi a keret. Ilyenkor siet a vásárló segítségére a finanszírozó egy lízingkonstrukcióval.

De bármilyen konstrukció feltétele a kezdő saját tőkehányad, amely kötelezően 20 százalék a pénzügyi lízingnél. Ha az ügyfél bonitásvizsgálata azt mutatja, hogy nem elegendő a jövedelme, hogy egy bizonyos összeget tartósan fizethessen, akkor a saját erő (ami a pénzügyi zsargonban az első lízingdíj), 30 vagy 40 százalékra is emelkedhet, vagy annyival hosszabb futamidőt választanak, hogy a havi lízingdíj beleférjen az ügyfél törlesztőrészletre fordítható jövedelmébe. A havi lízingdíj pedig a havi törlesztőrészletet jelenti.

Mi a bonitásvizsgálat?

A bonitásvizsgálat ugyanazt jelenti, mint a fizetőképesség, hitelképesség vizsgálata, hitelbírálat. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az ügyfél bevételeinek és kiadásainak figyelembevételével (ide tartozik a korábban felvett hitelek törlesztése is), valamint a fogyasztási szokások elemzésével a pénzintézet megállapítja, hogy a leendő ügyfél képes lesz-e törleszteni a felvenni kívánt hitelt.

Itt kell megemlíteni a jövedelemarányos havi törlesztőrészlet mutatót (JTM), hiszen az igazolt nettó jövedelem fele lehet az összes havi törlesztési kiadás, és ebbe a lakáshitel, vagy az áruvásárlási kölcsön is beleszámít az autóra felveendő összeg mellett. Azonban a jogszabály szerint havi 500 ezer forint feletti nettó jövedelem esetén a jövedelem 60 százaléka is fordítható törlesztésre.

Ezek az előírások az ügyfelet is védik, hogy ne vállaljanak olyan kiadást, amelyet aztán nem tudnak teljesíteni. Sokaknak okoztak megoldhatatlan gondot például a devizahitelek.

Akkoriban a forint bankközi alapkamata 9-10 százalék volt, a svájci franké pedig mindössze 1,5-2 százalék. Az ezek alapján képződött 6 százalékos hitelkamat csábítóbb volt, mint a 12 százalék. A gazdasági válság hatására a svájci frank árfolyama azonban jelentősen megemelkedett forinthoz képest, ennek következtében – mivel a tőke svájci frankban volt nyilvántartva – a törlesztőrészletek is megnövekedtek.