A korlátozások után feléled a használtpiac

2020. 05. 13.

t-roc_c3_m.jpg

Ausztria volt az első ország Európában, amely április 14-én enyhítette az autókereskedésekre vonatkozó, március 16-tól hatályos korlátozásokat. A használt gépjárművek értékesítése azóta elérte a kényszerintézkedések előtti forgalom 80 százalékát.

Az Indicata piackutatása megállapította, hogy Németországban, ahol a korlátozásokat április 20-án hasonló módon enyhítették, a vásárlók visszatérése még erőteljesebb volt, és elérte a korlátozások előtti szint 90 százalékát. Ami különösen érdekes, az a használt sportautók forgalma.

Az INDICATA által felvázolt érdekes fejlemény az, hogy a sportautók értékesítése az átlagnál sokkal több: Ausztriában elérte a válság előtti szint 110, Németországban pedig a 130 százalékát.

indicata_austria.jpg

„Nagyon pozitív tendenciákat látunk, de ezek nem feltétlenül lesznek észlelhetők más piacokon – figyelmeztet Andy Shields, az Indicata ágazati igazgatója. – Németország és Ausztria ugyanis olyan gazdag ország, amely válságálló gazdasággal és jelentős pénzügyi tartalékokkal rendelkezik, arról nem is beszélve, hogy a két országban idejekorán hozták meg a szükséges intézkedéseket, így nem csupán a járványban megbetegedettek számát sikerült viszonylag alacsony szinten tartani, hanem a korlátozások is rövidebbek voltak.

Mindenesetre a szintén csupán részleges korlátozásokat bevezetett országok – például Hollandia és Svédország – 90, illetve 98 százalékos adatai az említettekhez hasonlóan pozitívak voltak. (Svédországban a használt hibrid és EV-forgalom 33 százalékkal nőtt a válság előtti időszakhoz képest.) Dánia pedig a zárlat előtti értékesítés 102 százalékát is elérte május első napjaira.

A piackutatás azt is kimutatta, hogy Lengyelországban, Portugáliában és Belgiumban szintén érezhető a használtautó-piac élénkülése.

Mindezekkel szemben a járvány által leginkább sújtott Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Olaszországban még nagyon messze van az az idő, amikor újra beindulhat a használtautók piaca.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1215675100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (62) Audi A3 (5) Audi e-tron (7) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (7) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (27) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (15) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (668) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (47) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (6) Ford (18) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (9) halálos közlekedési baleset (9) hasznalt (6) használtautó (146) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (235) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (11) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (190) kombi (8) koronavírus (25) közlekedés (6) közlekedési baleset (8) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (8) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (14) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (17) Porsche (23) Porsche Hungaria (10) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (33) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (69) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (16) Skoda Superb (9) sportautó (5) SUV (34) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (10) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (8) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (125) Volkswagen-csoport (29) Volkswagen Golf (13) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő