125 éves a Škoda Auto – Ritkán látható modellek Mladá Boleslavból

2020. 05. 18.

laurin-klement-voiturette-a-1905_m.jpg

A manapság Škoda Auto néven ismert vállalat még 1905-ben kezdte el az autógyártást Mladá Boleslavban, mégpedig az alapítói, Laurin és Klement által kifejlesztett Voiturette A modellel.

Ám még jó ideig nem dőlt el, hogy a tíz évvel korábban bicikligyártással induló cég kizárólag autógyártó lesz, így nem is csoda, hogy ugyancsak 1905-ben született meg a Laurin & Klement LW-tricikli, amelyet 780 köbcentis, 5 lóerős, egyhengeres, de már vízhűtésű motor hajtott – akár 40 kilométeres sebeséggel is.

A tricikli nem kevés ügyességet követelt a motorkerékpár-nyergen ülő vezetőtől, ha nem akarta, hogy az elöl helyet foglalók lerepüljenek egy bukkanó, éles kanyar vagy hirtelen fékezés miatt.

the-lw-three-wheeler_m.jpg

Ezen a járművön erősen látszik a motorkerékpáros múlt: Václav Laurin szerelő és Václav Klement könyveskereskedő ugyanis 1895-ben kerékpárjavító-műhelyt nyitott, egy évvel később Slavia néven már bicikliket gyártottak, 1899-ben pedig első saját tervezésű motorkerékpár-modelljeikkel is megjelentek a piacon. Hajtásukról a Laurin & Klement egyhengeres motorok gondoskodtak. A kínálatban teherszállító oldalkocsis motorkerékpárok is szerepeltek, majd jöttek a triciklik, amelyek 1911-ig maradtak gyártásban.

Most ugorjunk egy nagyot, mégpedig 1936-ig, amikor egy újabb ritkaság, a Sagitta prototípus gyártása vette kezdetét. (A sagitta latinul nyilat jelent, és ez a nyíl mai napig látható a Škoda-emblémában.)

skoda_sagitta_m.jpg

A 2100 milliméter tengelytávú kísérleti modellek hosszúsága 3400, szélessége 1320, magassága pedig 1420 milliméter volt, és a motorházfedél alatt oldalt szelepelt 844 köbcentiméteres V2 motorok dolgoztak – akárcsak a régi Harley-Davidson modellekben. Akármennyire is sportos karosszériát kapott a Sagitta, a 3 ezres fordulatszámnál mért 11 lóerő nem sarkalta nagy száguldásra – 70 kilométer/óra volt a maximális sebesség –, ám az is igaz, hogy a korabeli Škodákhoz hasonlóan, a motort nyomatékra hangolták, így a három fokozatú váltó segítségével jól megbirkózott a hegyi utakkal is.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr415645822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (12) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (19) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (96) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (9) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (15) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (39) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (20) Bogár (16) Bridgestone (12) Budapest (7) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (834) Continental (10) crossover (6) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (7) CUPRA (6) Dacia (9) Das WeltAuto (135) Datahouse (7) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (6) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (8) elektromos (21) elektromos Audi (6) elektromos autó (80) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (16) év autója (6) FIAT (7) Ford (33) Frank György (12) front assist (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (11) gumi (14) gumiabroncs (21) gumicsere (8) gumiteszt (8) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (15) halálos közlekedési baleset (15) Hankook (7) hasznalt (6) Használtautó (16) használtautó (167) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (144) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (7) hasznos (284) hátsókerék hatjás (5) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (325) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (12) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (14) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (11) kisszines (226) köd (5) ködlámpa (5) kombi (13) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (42) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (10) közúti halálos baleset (9) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) márkakereskedés (10) márkaszerviz (18) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (8) Octavia (12) Opel (27) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (5) Peugeot (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (36) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (9) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (53) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (116) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (13) Skoda Kamiq (9) Skoda Kodiaq (7) Skoda Octavia (37) Skoda Superb (19) sportautó (10) SUV (63) suv autó (7) Suzuki (18) szélvédő takarítás (6) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (11) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (14) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (16) Toyota (18) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (33) új autó (17) új modell (5) ütközés (6) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (189) Volkswagen-csoport (72) Volkswagen Caddy (5) Volkswagen Golf (32) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (14) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (11) Volkswagen Polo (12) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (10) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (6) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása