Ilyen lesz az első elektromos Cupra, az el-Born

2020. 09. 23.

cupra-el-born_02_m.jpg

Három éve döntött úgy a SEAT, hogy az eredetileg bizonyos modellek sportváltozataként indult Cupra legyen külön márka. Legyen egy olyan márkanév, amihez egyaránt kapcsolódik az egyediség, a kifinomultság és a teljesítmény.

Ezután bemutatkozott a Cupra Ateca 300 lóerővel, majd idén a 310 lóerős Formentor, ami az első önállóan fejlesztett Cupra-modell, vagyis nem egy SEAT alapjaira épül. A Formentor nem olyan magas, mint egy átlagos SUV, mindössze 151 centiméter, amihez 445 centis hosszúság és 184 centiméteres szélesség járul.

Sportos vonalai ellenére a karosszéria figyelemre méltó teret és fejmagasságot biztosít az összes utas számára, ami a 2,68 méteres tengelytávval kombinálva a hátsó utasok számára is jelentős teret, valamint 450 literes csomagtartó kapacitást kínál.

cupra-formentor.jpg

A Formentor kétliteres TSI motorja 310 lóerős, míg a másik változat, a plug-in hibrid kivitel csúcsteljesítménye 245 lóerő. Ez utóbbi 1,4 literes TSI benzinmotorja 150 lóerős, míg a villanymotor 115 lóerőt biztosít. Mindamellett a 13 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátorcsomag révén a plug-in Formentor pusztán elektromos hajtással 50 kilométer megtételére képes.

Most pedig készülőben van az első olyan Cupra, amelyet kifejezetten elektromos autónak terveztek. Az el-Born csak jövőre lesz kapható, ezért az izgalmas fotókhoz meglehetősen kevés műszaki adatot társított a gyártó. Az biztos, hogy a tömör rali-autós karosszériához illő menettulajdonságokkal érkezik a piacra a kocsi, hiszen a Dynamic Chassis Control Sport (DCC Sport – dinamikus futómű-vezérlő sport) funkció automatikusan alkalmazkodik bármilyen körülményhez, és kiemelkedő vezetési dinamikát biztosít.

cupra-el-born_01_m.jpg

Ami a számokat illeti, a prototípus 2,9 másodperc alatt éri el az 50 kilométeres sebességet, és 77 kWh teljesítményű akkumulátorának köszönhetően egyetlen töltéssel 500 kilométert is megtehet. Gyors töltési képességének köszönhetően a Cupra el-Born mindössze 30 perc alatt képes 260 kilométer megtételéhez elegendő energiát felvenni.

cupra-el-born_03_m.jpg

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3016078426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (7) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (83) Audi A1 (5) Audi A3 (7) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (8) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (30) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (13) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (758) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Dacia (6) Das WeltAuto (124) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (61) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (25) Frank György (8) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (157) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (264) hibrid (9) hibridautó (5) hibrid autó (6) hirek (283) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (9) kisszines (212) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (35) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (5) Németország (9) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (21) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (13) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (46) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (87) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (6) Skoda Enyaq iV (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (26) Skoda Superb (14) sportautó (7) SUV (45) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (16) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (158) Volkswagen-csoport (49) Volkswagen Golf (26) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (8) Volkswagen Polo (9) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (11) WLTP (8) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása