A használtimport továbbra is uralja az autópiacot

2020. 10. 12.

hasznaltpiac_m_2.jpg

Szeptemberben ismét több személyautó érkezett külföldről a magyar utakra, mint amennyi új kocsi gazdára talált. A múlt hónapban 11 916 darab, augusztus végéig pedig 98 923 használt személygépkocsi kapott magyar rendszámot.

Ezzel szemben szeptember folyamán 11 449 új személyautót és 1822 kis haszonjárművet helyeztek forgalomba, így a háromnegyedéves összesítés szerint 90 092 autó, valamint 15 222 kis haszonjármű kapott rendszámot.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ugyanakkor megjegyzi, hogy a kilenchavi forgalomba helyezések száma összességében mintegy 20 százalékkal marad el az elmúlt év azonos időszakában regisztrált szinttől. Igaz, a javulás érzékelhető, hiszen áprilisban és májusban a koronavírus kapcsán foganatosított válságintézkedések miatt a piacszűkülés meghaladta az 50 százalékot.

Érdekes ugyanakkor, hogy szeptemberben 30 százalékkal, 390-re nőtt a motorkerékpárok forgalma, a 3626 darabos kilenchavi összesítés pedig 2 százalékos bővülést mutat.

Januárban még 155 ezer új személyautó forgalomba helyezését prognosztizálta az MGE, most már viszont csupán 118 ezret tart valószínűnek, de ennyit is csak akkor, ha a világjárványnak nem lesz további negatív hatása a gazdaságra. Hangsúlyozni kell, hogy a nemzetközi ágazati elemzők az európai és a világpiac 25-30 százalékos visszaesésével számolnak, ugyanakkor a használtautók forgalma sok országban élénkülőben van.

Az MGE 2020. évre vonatkozó piaci előrejelzései

                                       Januári         Októberi

Személygépkocsik          155 000       118 000

Kis haszonjárművek        26 000         22 000

Nagy haszonjárművek     4 500           2 300

Motorkerékpárok            4 600           3 500

Autóbuszok                    850              600

Közúti pótkocsik             3 350           2 200

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9716235664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (8) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (18) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (89) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (11) autó biztosítás (5) baleset (36) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (17) Bogár (16) Bridgestone (9) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (799) Continental (7) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (6) Dacia (7) Das WeltAuto (129) Datahouse (6) dízel (14) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) Egyesült Királyság (6) elektromos (12) elektromos Audi (6) elektromos autó (72) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (13) Euro NCAP (12) év autója (5) FIAT (6) Ford (30) Frank György (12) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (8) gumi (12) gumiabroncs (18) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) halálos baleset (13) halálos közlekedési baleset (13) hasznalt (6) használtautó (162) Használtautó (14) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (12) használtpiac (6) használt autó (141) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (6) hasznos (275) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (304) Honda (5) horrorkaraván (5) Hyundai (9) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (10) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (10) kisszines (221) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (40) közlekedés (6) közlekedési baleset (11) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (8) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (13) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (14) MGE (8) Michelin (8) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP teszt (6) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (24) összkerékhajtás (5) Peugeot (7) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (32) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (18) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (48) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (7) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (101) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (8) Skoda Enyaq iV (8) Skoda Fabia (9) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (34) Skoda Superb (17) sportautó (10) SUV (51) suv autó (7) Suzuki (15) személyautó (18) személygépjármű (14) szén-dioxid kibocsátás (9) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (11) téligumiteszt (5) terepjáró (5) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (13) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (31) új autó (15) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (172) Volkswagen-csoport (57) Volkswagen Golf (29) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (10) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (9) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (16) WLTP (14) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása