Elektromos Volkswagen-sziget az Égei-tengeren

2020. 11. 20.

vw_gorog_sziget4_m.jpg

A görög kormány és a Volkswagen-csoport megállapodott, hogy Astypalea szigetének közlekedési rendszere áttér az elektromos járművekre és a megújuló energia termelésére. Az Égei-tenger déli részén fekvő, mintegy 100 négyzetkilométeres sziget 1300 fős lakossága évente nagyjából 72 ezer turistát lát vendégül. A sziget csak két autóbusszal rendelkezik, viszont autókölcsönzőinek flottájával együtt 1500 gépjármű tolong a keskeny, tekervényes utakon. Ezeket a tervezett program során 1000 elektromos járműre cserélik le, másrészt úgy csökkentik a zsúfoltságot, hogy a helyi autókölcsönzőkkel együttműködve létrehoznak egy olyan járműmegosztó szolgáltatást, amely az elektromos autók mellett a VW-csoport SEAT gyártmányú e-robogóit és e-kerékpárjait is kínálja.

seat-mo_02_hq_m.jpg

A nemrégiben piacra lépett SEAT MÓ eScooter 125 a márka első teljesen elektromos motorkerékpárja, melynek tervezésénél fontos volt, hogy kényelmet és egyszerűséget biztosítson a túlterhelt városokban közlekedők számára. Az eScooter a 7 kilowattos motorját tápláló 5,6 kWh lítium-ion akkumulátora révén akár 137 kilométert is megtehet egyetlen feltöltéssel. A VW-csoport a szigetre telepíti az Elli töltőit, hogy átfogó töltési infrastruktúrát biztosítson, amellyel mintegy 230 magán és több nyilvános töltési pontot kínál.

A Volkswagen most kezdte el az elektromos ID gépkocsi-család bevezetését a piacra, és számos új modell terjesztését tervezik a következő néhány évben, a kompakt ID.3 és az ID.4 szabadidő autó, vagyis SUV mellett. A helyi vállalkozások haszonjárműveit, valamint a szigeten található közhasználatú gépjárműveket – például rendőrautókat, sürgősségi segélyszolgálatokat és a közszféra flottáit – szintén elektromos járművekre cserélik.

seat-mo_03_hq_m.jpg

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3016291326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (6) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (10) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (64) Audi A3 (5) Audi A3 Sportback (5) Audi e-tron (8) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (8) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (8) Bogár (15) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (682) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (7) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (115) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (6) elektromos Audi (6) elektromos autó (48) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (7) Ford (19) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (149) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (9) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (247) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (243) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (192) kombi (9) koronavírus (26) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (9) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (8) Opel (16) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (18) Porsche (25) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (5) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (36) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (71) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (18) Skoda Superb (9) sportautó (6) SUV (37) suv autó (7) Suzuki (11) személyautó (11) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (9) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (131) Volkswagen-csoport (32) Volkswagen Golf (17) Volkswagen ID.3 (5) Volkswagen Passat (5) Volkswagen Polo (6) Volkswagen Tiguan (5) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása