Nehezebb lesz honosítani használtimport ócska autóit

2021. 01. 22.

fustos2_m.jpg

Sokszor látunk az utakon friss rendszámmal ellátott régi, vagyis láthatóan használtan importált autókat, amelyek füstölnek, mint a gőzmozdony. Ilyenkor csodálkozunk, hogyan kaphattak magyar rendszámot, de úgy néz ki, már nem sokáig kell csodálkoznunk.

Eddig a használtimportőrök arra játszottak, hogy a behozott romok (gépkocsik) műszaki vizsgája még legalább egy hónapig érvényes legyen, és akkor 8 ezer forintért honosították, így jogfolytonos lett Magyarországon is. Na, így kerültek a koromgyárak olyan nagy tételben a magyar utakra, ám az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium) most megnehezítette a játékszabályokat.

fustos3.jpg

A honosítással kapcsolatban például többek között ez olvasható a december 31-én kiadott Magyar Közlöny 11 721. oldalán, az 50. paragrafusban:

„Amennyiben a jármű által futott kilométerek száma meghaladja a 160 000 km-t, a gyártási évétől számított életkora meghaladja a 6 évet vagy szemmel láthatóan füstöl, a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló rendeletben meghatározott emissziómérés alapján ellenőrizni kell, hogy a jármű megfelel-e a gyári előírásoknak.”

Még akkor is, ha nem járt le a kocsi műszakija.

fustos4_m.jpg

Ezzel csak az a baj, hogy eddig sem nagyon jöttek olyan autók, amelyek órája többet mutatott 160 ezer kilométernél, hiszen a visszapörgetést már külföldön elvégzik a helyi kereskedők.

Az új előírás szerint a járműhonosítási eljárás alkalmazásának további feltétele, hogy az 1999. december 31. után nyilvántartásba vett jármű tulajdonosa rendelkezik az autó COC-papírjával, vagy az európai előírásoknak való megfelelést igazoló, úgynevezett EK-szerinti típustábla található az autón. A COC-gyártók által az európai piacra szánt modellekhez adott dokumentum, a Certificate of Conformity rövidítése. Úgy tudni, hogy az 1999. december 31. előtt regisztrált járművek honosításához COC és típustábla sem szükséges.

fustos5_m.jpg

Abban az esetben, ha olyan autót importál valaki, amelynek már lejárt a műszakija, akkor már csak szigorú és alapos műszaki vizsgát jelentő egyedi forgalomba helyezési eljárást követően kaphat magyar rendszámot, és ennek a költsége is többszöröse a honosítási eljárásnak.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3816398932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (6) ABS (5) ADAC (6) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (13) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (72) Audi A3 (6) Audi A3 Sportback (7) Audi e-tron (9) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (10) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (8) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (9) Bogár (16) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (712) családi autó (9) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (117) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (10) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (56) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (10) Euro NCAP (7) Ford (21) Frank György (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (10) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (153) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (10) használtpiac (5) használt autó (137) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (256) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (257) Hyundai (5) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) KIA (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (7) kisszines (199) kombi (9) koronavírus (29) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (9) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (10) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) motorkerékpár (5) NAV (12) NCAP teszt (5) Németország (7) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (9) Opel (18) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (22) Porsche (28) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (6) Renault (6) rendőrség (7) SEAT (41) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (75) Skoda Auto (11) Skoda Fabia (5) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (20) Skoda Superb (11) sportautó (7) SUV (40) suv autó (7) Suzuki (12) személyautó (13) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (7) szerviz (5) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (13) Toyota (10) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (27) új autó (13) új modell (5) versenyautó (10) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (142) Volkswagen-csoport (39) Volkswagen Golf (21) Volkswagen ID.3 (8) Volkswagen Passat (6) Volkswagen Polo (7) Volkswagen Tiguan (5) VW (6) What car? (9) WLTP (7) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása