Ezért csökken télen az e-autók hatótávolsága

2021. 01. 25.

elektroauto-winter-vw_m.jpg

Az elektromos autók télen lényegesen több energiát igényelnek, mint nyáron. De hogyan lehet optimalizálni az energiafogyasztást? Erre kereste e választ az ADAC és az ÖAMTC.

Az elektromos autók vezetői ismerik a jelenséget, hogy nagy sebességnél vagy az erős gyorsítások következtében a járművek hatótávolsága gyorsan csökken. Ennek oka a jelentősen megnövekedett energiafogyasztás.

Mindezt tetézi, ha beköszönt a fagyos időszak. Ilyenkor az akkumulátor amúgy is hamarabb merül le, másrészt az sem mellékes, hogy ha az akkumulátorcellák hidegek, kevesebb energiát vesznek fel, így a fékezés során a mozgási energia elektromos energiává alakításából nyert áram egy része nem landol az akkumulátorban, vagyis a rekuperációs töltés is kevesebb lesz.

Mindamellett az autó fűtése is rengeteg energiát emészt fel. Ezért, ha lehet, garázsban tartsuk az e-autót, hogy kevésbé hűljön le az akku, és annak feltöltése közben fűtsük fel a kocsit, hogy ne az akkumulátort terhelje a fűtés.

Mínusz 10-30 százalék

Az elektromos autó hatótávolsága a téli körülményektől függően 10-30 százalékkal csökken. Szélsőséges esetekben többet is, főleg, ha a lehűlt elektromos autót naponta több rövid úton újra fel kell melegíteni.

A német autóklub, az ADAC, valamint az osztrák testvérszervezet, az ÖAMTC 2019 decemberében megvizsgálta, mekkora a hatótávolság-veszteség különböző sebességek és különféle hőmérsékletek mellett.

adac_infographic_m.jpgA fentiekkel kapcsolatban az ADAC 2020 decemberében megjelent cikkében azt is megjegyzi, hogy a tesztjármű egy Mitsubishi i-MIEV volt, amely ma már nagyon régi, és technikailag sem számít frissnek (nem is kapható), de a mért értékek viszonyítási alapként szolgálhatnak más elektromos autókkal kapcsolatban is.

A mérések során megállapították, hogy mínusz 20 fokban az egyébként alacsony fogyasztású városi forgalomban aránytalanul megnőtt az energiaigény. Ennek oka, hogy a lassú városi cammogásban ugyanazt a távolságot jóval hosszabb idő alatt tehetjük meg, így a fűtés igen sok energiát emészt fel. Ezért a szakértők azt javasolják, hogy inkább az ülésfűtést használjuk és az ablakok fűtőszálait, mert az kevesebb elektromosságot igényel, mint az, hogy a mínusz 20 fokban plusz 20 fokra felfűtsük az egész utasteret.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2116398950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (12) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (19) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (97) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Hungaria (5) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (5) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (15) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (41) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (20) Bogár (16) Bridgestone (12) Budapest (7) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (838) Continental (10) crossover (6) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (7) CUPRA (6) Dacia (9) Das WeltAuto (135) Datahouse (7) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (6) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (21) elektromos Audi (6) elektromos autó (80) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (16) év autója (6) FIAT (7) Ford (34) Ford Focus (5) Frank György (12) front assist (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (11) gumi (14) gumiabroncs (21) gumicsere (8) gumiteszt (8) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (15) halálos közlekedési baleset (15) Hankook (7) hasznalt (6) Használtautó (16) használtautó (167) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (144) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (7) hasznos (285) hátsókerék hatjás (5) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (326) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (12) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (14) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (11) kisszines (228) köd (5) ködlámpa (5) kombi (14) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (42) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (10) közúti halálos baleset (9) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) márkakereskedés (10) márkaszerviz (18) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (8) Octavia (12) Opel (27) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (5) Peugeot (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (33) Porsche (36) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (9) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (54) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (117) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (14) Skoda Kamiq (9) Skoda Kodiaq (7) Skoda Octavia (38) Skoda Superb (19) sportautó (10) SUV (63) suv autó (7) Suzuki (18) szélvédő takarítás (6) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (11) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (14) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (16) Toyota (18) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (33) új autó (17) új modell (5) ütközés (6) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (190) Volkswagen-csoport (73) Volkswagen Caddy (5) Volkswagen Golf (33) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (14) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (12) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (10) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (6) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (18) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása