Saját akkumulátorfeldolgozót nyitott a VW

2021. 02. 10.

vw_akku1_mm.jpg

Megtörtént eset kapcsán írtuk 2020 januárjában, hogy az elöregedett akkumulátorok feldolgozására szakosodott cégek szerint a tiszta lítium elkülönítése elméletileg lehetséges, ám olyan komplex folyamat, hogy nem éri meg foglalkozni vele.

vw_akku2_m.jpg

A Volkswagen azonban úgy gondolta, ha már nagy lendülettel belevetette magát az elektromosautók gyártásába, gondoskodik az akkumulátorok újra felhasználásáról is.

vw_akku3_m.jpg

A Volkswagen-csoport ezért Salzgitterben megnyitotta első, évente 3600 autó összesen 1600 tonnát nyomó komplett akkumulátorrendszerének feldolgozására képes üzemét. Ez a 3600 akkumulátorrendszer nem hangzik soknak, ha azt nézzük, hogy csak decemberben majdnem 28 ezer VW ID.3 talált gazdára az Európai Unióban. Azóta viszont a teljesen elektromos ID.3 második gyártási helyeként elkezdte a termelést a drezdai Transparent Factory is.

id_3_uj_m.jpg

De amikor a Volkswagen-csoport elektromos modelljeinek akkumulátorai elérik életciklusuk végét – úgy tíz év múlva –, akkorra a most kísérleti üzemként indult egység igen nagy gyárrá fejlődik a tervek szerint.

A cél egyértelmű: nem szabad veszni hagyni az akkumulátorok értékes alkotóelemeit, így például a lítium, a nikkel, a mangán, a kobalt, az alumínium, a réz és a műanyagok 90 százalékát újrahasznosítási folyamat során.

vw_akk4_m.jpg

A használt akkumulátorrendszereket előbb szétszerelik, majd az egyes részeket őrlik és szárítják. A granulátum tartalmazza az akkumulátor fontos alapanyagait, a lítiumot, a nikkelt, a mangánt, a kobaltot és a grafitot. Az egyes anyagok szétválasztását és feldolgozását hidrometallurgiai eljárásokkal – víz és vegyi anyagok felhasználásával – erre szakosodott partnerek végzik. Ennek eredményeként a régi akkumulátorcellák elemei felhasználhatók új katódanyagok előállítására.

vw_akku5_m.jpg

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1716421622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (7) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (83) Audi A1 (5) Audi A3 (7) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (8) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (30) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (13) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (758) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Dacia (6) Das WeltAuto (124) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (61) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (25) Frank György (8) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (157) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (264) hibrid (9) hibridautó (5) hibrid autó (6) hirek (283) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (9) kisszines (212) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (35) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (5) Németország (9) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (21) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (13) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (46) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (87) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (6) Skoda Enyaq iV (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (26) Skoda Superb (14) sportautó (7) SUV (45) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (16) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (158) Volkswagen-csoport (49) Volkswagen Golf (26) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (8) Volkswagen Polo (9) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (11) WLTP (8) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása