Érdemes finn pilótává válni csúszós úton

A finnek azért helyezik magukat a világ legjobb versenypilótái közé évtizedek óta, mert gyerekkoruktól megtanulják, hogyan kell vezetni csúszós úton. A bivalyerős versenykocsik pedig mindig úgy viselkednek, mintha jégen járnának: csak ügyesen lehet úton tartani őket.

Február közepén az esőzés helyét a kemény fagy vette át, ami síkosságveszélyt jelent, ami már egy évvel ezelőtt is nagy rosszul végződött Valentin-napon, amikor egy, a friss jogosítványára büszke 17 éves fiú beültette a barátnőjét a kocsiba, és nekiindult. De ahol az S-kanyar miatt 50 kilométeres sebességkorlátozás van, soknak bizonyult a 160 km/h-s sebesség, és kevésnek a rutin, úgyhogy a fiú a fényszórók közé vett egy villanyoszlopot.

Ezért is kell megtanulni, hogy fagyban lassan kell vezetni, lassan kell lenyomni a fékpedált is, mert vannak esetek, amikor az ABS sem csodaszer, és bizony lassan kell elfordítani a kormányt is, mert a szárazon megszokott hirtelen kormánymozdulat miatt a kormányzott kerék elveszti a tapadást.

Az éjszaka visszafagyott olvadékvíz pedig a legrosszabb. Az ember napközben a sózásnak köszönhetően nyugodtan autózik, de ha mínusz tíz fok körül van a hőmérséklet, a sózás sem használ, úgyhogy jégpályán találjuk magunkat. És ilyenkor kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, az erős fékezést vagy gyorsítást.

A megcsúszásra leginkább kanyarban, sávváltáskor, előzéskor nagy az esély, tehát minden olyan helyzetben amikor az autóra oldalirányú erők is hatnak. Ilyenkor szokta meglepetés érni az autósokat, mert elfelejtik, hogy ha egyenesen haladva nem is csúszik az út, a kanyarban nagyos is csúszhat.