Ittas vagy bódult?

2021. 04. 12.

rendorseg2_m.jpg

A világjárvány előtt kedves húsvét hétfői népszokás volt az alkoholszondás közúti ellenőrzés. Az ORFK frissen kiadott adatai szerint legutóbb 2018 első két hónapjában haladta meg a négyezret a pozitív eredményt mutató szondáztatások száma, bár az is igaz, hogy ez az érték is messze elmarad a 2010-es és 2011-es adatoktól.

rendors_alkoholszonda_statisztika.jpg

Másrészt viszont nem feledkezhetünk meg arról, hogy sokan valamilyen kábítószer hatása alatt vezetnek, ám az ilyen bódultságot sokkal nehezebb kimutatni, mint az ittasságot. Ráadásul az ittasságellenőrzés költsége nagyjából 150 forint, míg a bódítószer előszűrésének költsége vizeletminta vagy nyálminta alapján meghaladja az ötezer forintot. Amíg ittasság esetén csak etilalkoholt keresnek a vérben, bódultság esetén sokféle anyagot kell keresni, így sokkal drágább a laborvizsgálat is, ami 50-100 ezer forintba is kerülhet.

A rendőröket ugyanakkor felkészítik, hogy felismerjék a drogfogyasztás jellegzetességeit, így ki tudják szűrni, ki lehet bódult, és ki nem. Norvégiában például először kezet fognak a sofőrrel, mégpedig azért, hogy megtudják, izzad-e a tenyere. Emellett figyelik a pupillát, a reakcióképességet és mozgásos teszteket végeznek.

rendorseg_m.jpg

Magyarországon is van erre képzési anyag, amelyben felsorolják, milyen szerek milyen tüneteket okozhatnak. Azonban az ilyen helyszíni, bódult állapotot felmérő vizsgálatban is közre kell működnie a megállítottnak. Enélkül marad a mintavételre történő előállítás, amelynek a jogi feltétele a gyanú, tehát nem kell bizonyítottnak vagy megalapozottnak lenni a drogfogyasztásnak, elég a „sejtés”, hogy szer hatása alatt állhat az ellenőrzés alá vont sofőr. A mintavétellel tisztázzák a helyzetet. Magyarországon a szabályzás szerint a vérminta kikényszeríthető, a vizeletminta levétele azonban nem, mert a katéterezés műtétnek minősül.

Az ittas és a bódult állapotú vezetés büntetési tétele ugyanaz, a tapasztalatok szerint az elkövetői kör is hasonló, és nincs nagy különbség a szankcionálás terén sem. Mindkét esetben kötelező a járművezetéstől való eltiltás alkalmazása, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is fenyeget a büntető törvénykönyv. A gyakorlatban azonban az első esetben nem szabnak ki végrehajtandó szabadságvesztést, sőt gyakran a másodikban sem. Viszont ha az ittas vagy bódult járművezető halálos baleset okoz, már kiszabják a letöltendő büntetést.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5016498768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (10) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (18) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (93) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (13) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (38) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (18) Bogár (16) Bridgestone (11) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (813) Continental (9) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (6) CUPRA (6) Dacia (7) Das WeltAuto (131) Datahouse (7) dízel (15) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (7) elektromos (15) elektromos Audi (6) elektromos autó (74) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (13) év autója (6) FIAT (7) Ford (32) Frank György (12) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (10) gumi (13) gumiabroncs (20) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (5) halálos baleset (14) halálos közlekedési baleset (14) Hankook (6) hasznalt (6) Használtautó (15) használtautó (163) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (142) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (6) hasznos (277) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (314) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (11) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (12) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (10) kisszines (223) köd (5) ködlámpa (5) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (40) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (9) közúti halálos baleset (8) LED-lámpa (5) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (14) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (15) MGE (8) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (26) összkerékhajtás (5) Peugeot (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (33) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (12) Porsche Taycan (7) Renault (8) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (51) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (105) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (9) Skoda Fabia (9) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (34) Skoda Superb (17) sportautó (10) SUV (55) suv autó (7) Suzuki (17) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (10) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (12) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (7) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (16) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (31) új autó (16) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (178) Volkswagen-csoport (63) Volkswagen Golf (30) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (8) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (11) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (9) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása