Mit tegyünk, ha kátyúba megyünk?

2021. 06. 04.

katyu2_m.jpg

Fura, hogy idén nem is volt tél, olyan értelemben, hogy elkerült bennünket a tartós hideg és a nagy havazás, ám bárhol járunk, nagyméretű és mélységű lyukak tarkítják az aszfaltot. Ezeket kátyúkat ki-ki megpróbálja kikerülni, de vannak olyan helyzetek, amikor a szűk forgalmi sávokban párhuzamosan özönlő járművek nem teszik ezt lehetővé. Ilyenkor aztán az ember fohászkodik, hogy ne legyen nagy a kár, miközben nagyot zökken a kocsi a lyukban.

Miután megtörtént a baj, fontos az esemény fotókkal való alapos dokumentálása.

katyu3_m.jpg

Mivel szakértői vélemény szerint nem egyszerű egy kátyúkár behajtása a közút kezelőjén, ugyanolyan alaposan kell rögzíteni az eset körülményeinek pontos leírását, mint két autó ütközésekor. Nem árt a tanú sem. A későbbi sikeres kárigény-érvényesítés érdekében érdemes rendőrt hívni, mert a rendőrségi jegyzőkönyv hitelessége döntő lehet.

Azt is dokumentálni kell, ha az adott útvonalon az út kezelője nem rakott ki az úthibákra figyelmeztető táblát. Ha viszont a kátyút ideiglenes eszközökkel jelölik, akkor az autósé a felelősség.

katyu4_m.jpg

Magyarországon nem egységes a közútkezelő hálózat, gyakran egy adott városon belül is változik, hogy ki a felelős a keletkezett károkért. A Magyar Közút Nonprofit Kft. felel a legtöbb hazai autópályáért, a településeket összekötő fő- és mellékutakért és egyes településeken átvezető útszakaszokért is. A települések határain belül eső utak jelentős részét a helyi önkormányzat kezeli, a fővárosban pedig a fő- és tömegközlekedési útvonalakért a Budapest Közút Zrt., a többi útért pedig a kerületi önkormányzatok felelnek.

Sokkal könnyebb az autós helyzete, ha van CASCO biztosítása, vagy a kötelező biztosítás mellé köthető a kátyúkárra vonatkozó kiegészítő biztosítással. A biztosítói kárrendezés esetén is fontos az esemény dokumentálása. Kár esetén a biztosító segítséget nyújt a kárhelyszín szerint illetékes útkezelő azonosításában, és rendszerint vállalja, hogy a bejelentési kötelezettségét és a hozzá beérkező bejelentéseket határidőre továbbítja a kárhelyszín szerint illetékes útkezelőnek.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr916580738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (6) abroncs (10) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (18) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (93) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (13) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (38) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (18) Bogár (16) Bridgestone (11) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (814) Continental (9) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (6) CUPRA (6) Dacia (7) Das WeltAuto (131) Datahouse (7) dízel (15) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (7) elektromos (15) elektromos Audi (6) elektromos autó (74) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (13) év autója (6) FIAT (7) Ford (32) Frank György (12) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (10) gumi (13) gumiabroncs (20) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (5) halálos baleset (14) halálos közlekedési baleset (14) Hankook (6) hasznalt (6) használtautó (163) Használtautó (15) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (142) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (6) hasznos (278) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (314) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (11) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (12) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (10) kisszines (223) köd (5) ködlámpa (5) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (40) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (9) közúti halálos baleset (8) LED-lámpa (5) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (14) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (15) MGE (8) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (26) összkerékhajtás (5) Peugeot (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (33) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (12) Porsche Taycan (7) Renault (8) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (51) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (105) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (9) Skoda Fabia (9) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (34) Skoda Superb (17) sportautó (10) SUV (55) suv autó (7) Suzuki (17) szélvédő takarítás (5) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (10) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (12) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (7) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (16) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (31) új autó (16) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (178) Volkswagen-csoport (63) Volkswagen Golf (30) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (8) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (11) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (9) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása