Természetesen Škodába ül a bringás Valter Attila
Nagy meglepetést szerzett Valter Attila a Giro d’Italia rangos országúti kerékpáros körversenyen május végén. A 23 éves sportember három napon át viselhette a leggyorsabbnak járó rózsaszín trikót, a Maglia Rosát, előtte pedig rajta volt a legjobb fiatalnak járó fehér trikó is.
A 23 napos körversenyen végül a 14. helyen végzett, ezzel ő lett a verseny történetének legsikeresebb magyar kerékpárosa. Egy évvel korábban, 2020-ban pedig első helyen végzett a Tour de Hongrie-n, így joggal nevezhetjük őt a hazai kerékpározás egyik legjelentősebb versenyzőjének.
A Škoda hagyományosan támogatja a kerékpársportot, így Valter Attilát is, aki augusztustól egy hibrid Octavia Combi iV modellel járhat versenyezni és edzeni.
Valternek a Škoda Magyarország értékesítési vezetője, Horváth Károly adta át az Octavia iV kulcsait.
„Márkánk számára azért is kiemelten fontos a két keréken történő közlekedés, mert a Škoda valaha maga is kerékpárgyártóként kezdte járműipari szereplését, e gyökereinkre pedig igen büszkék vagyunk” – mondta Horváth Károly.
A bringás Plug-in Hybrid Octavia iV modellje alkalmas a környezetbarát, teljesen elektromos városi közlekedésre, de benzinmotorja révén a hosszabb távok sem jelentenek számára akadályt. Nagy csomagterével pedig garantálja a sportoló számára, hogy kerékpárjával együtt bárhova eljusson, és a neki legmegfelelőbb terepen készüljön fel az éppen soron következő hazai vagy világversenyre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.