22 milliós csalás: használt autókat ígért a nepper, de csak az előleget vette fel

2021. 09. 10.

nepper_m.jpgA visszavonult autókereskedő felvette az előleget, ám a megrendelt modelleket nem szállította le. A kár így meghaladja a 22 millió forintot.

A 46 éves vállalkozó 2018-ig gépjárművek importálásával és értékesítésével foglalkozott, ám a munkáját népszerűsítő internetes oldalt továbbra is működtette. Az elmúlt három évben az internetes hirdetésekre, valamint korábbi ügyfelei ajánlására hozzá forduló sértetteknek azt állította, hogy – kedvező áron – bármilyen autót be tud hozni külföldről, és ezért esetenként 250 ezer és 3 millió forint közötti összeget kért előlegként. Ezután különböző kifogásokra hivatkozva a megállapodásban foglaltakat nem teljesítette.

A vádlott persze meg sem próbálta teljesíteni az ígéretet, hiszen már az előleget is annak tudatában kérte el, hogy meg sem fordult a fejében a gépkocsik behozatala. Így közel két éven keresztül 27 sértettet csapott be, akiknek összesen 22 110 000 forint kárt okozott.

A nyomozók kérdésre, hogy hol a pénz, csak annyit mondott, hogy az életszínvonalának fenntartására, valamint tartozásainak kiegyenlítésére fordította.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7916684520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (18) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (107) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (32) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (55) Bentley (5) benzin (5) benzines autó (6) benzinmotor (10) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (910) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (9) CUPRA (7) Dacia (10) Das WeltAuto (140) Datahouse (10) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (30) elektromos Audi (6) elektromos autó (87) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (5) féktáv (6) FIAT (7) Ford (41) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (14) gumi (21) gumiabroncs (27) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (14) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) használtautó (172) Használtautó (19) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (9) használt autó (147) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (10) hasznos (301) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (365) Honda (7) horrorkaraván (6) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (6) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (12) kisszines (244) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (44) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (19) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (6) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (15) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (32) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (39) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (25) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (127) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (43) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (25) szélvédő takarítás (6) személyautó (19) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (6) Tesla (10) teszt (6) törésteszt (19) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (7) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (217) Volkswagen-csoport (98) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (38) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (16) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása