A villogó fények becsapják a Tesla Autopilot vezérlését

2021. 11. 01.

tesla.jpg

Ennyi maradt abból a Teslából, amelyet áprilisban menet közben baleset ért Texasban, és mint a vizsgálat megállapította, ketten bennégtek a kocsiban. 

A National Transportation Safety Board (Közlekedésbiztonsági Tanács) a Tesla Model S fekete dobozának vizsgálata után megállapította, hogy a baleset előtti 5 másodpercben a kocsi durván gyorsított: a gázpedál 98,8 százalékig le volt nyomva, ugyanakkor a tűz a nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátorházban keletkezett. Előtte azonban a 2019-es évjáratú autó letért az útról, áthajtott a járdaszegélyen, beleütközött egy vízelvezető átereszbe, egy emelt aknafedőbe és egy fába – írja az NBC News.

A vizsgálat rögtön arra irányult, hogy vajon a Tesla Autopilot be volt-e kapcsolva. Az elmúlt években ugyanis volt arra példa, hogy egy kaliforniai a hátsó ülésen utazott, úgy vitette magát haza. A Tesla viszont előírja, hogy az Autopilot használat közben is résen kell lenni, készen ara, hogy bármelyik pillanatban átvegye az ember az irányítást.

Jóllehet készültek menet közben olyan felvételek, amelyeken látszik, hogy a kormány mögött ülő és az utasa egyaránt alszik, a Tesla felhívása nem más, mint a felelősség elhárítása, hiszen nincs ember, aki a bambulva bámészkodásból azonnal teljes tettrekész lesz.

tesla4_m.jpg

Ebben az esetben azonban talán más volt a baj. Az NTSB egy másik Tesla járművet tesztelt ugyanazon az úton, de a nyomozók nem tudták működésbe hozni az Autopilotot, amely működéséhez mind a sebességtartó automatika, mind az automatikus kormányzás szükséges.

Viszont használni tudták a Traffic Aware Cruise Controlt, amely biztonságos távolságban tartja az autót az előtte haladó járművektől, míg az automatikus kormányzás a saját sávjában tartja. A jelentés szerint azonban az úton nem voltak a sávokat kijelölő vonalak. Ez lehetett az oka, hogy az automata kormányzás nem működött.

tesla6.jpg

Az amerikai Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA) pedig fokozta a Tesla Autopilot vizsgálatát. Hivatalos nyomozást indított augusztusban, miután az Autopilot több Teslát is nekivitt az út szélén álló megkülönböztető jelzést (villogó fény) használó mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautónak.

A vizsgálat 765 ezer járműre terjedt ki. Az NHTSA közlése szerint 2018 óta 12 olyan balesetet azonosított, amelyekben az Autopilot vagy a Traffic Aware Cruise Control rendszerű Teslák olyan helyszíneken ütköztek járművekkel, ahol működött a kocsitető villogó fényhídja, vagy ahol fényvisszaverő nyíltáblát, valamint veszélyekre figyelmeztető fényvisszaverő kúpokat használtak.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4416739292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (6) abroncs (10) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (18) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (93) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (13) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (38) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (18) Bogár (16) Bridgestone (11) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (814) Continental (9) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (6) CUPRA (6) Dacia (7) Das WeltAuto (131) Datahouse (7) dízel (15) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (7) elektromos (15) elektromos Audi (6) elektromos autó (74) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (13) év autója (6) FIAT (7) Ford (32) Frank György (12) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (10) gumi (13) gumiabroncs (20) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (5) halálos baleset (14) halálos közlekedési baleset (14) Hankook (6) hasznalt (6) használtautó (163) Használtautó (15) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (142) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (6) hasznos (278) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (314) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (11) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (12) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (10) kisszines (223) köd (5) ködlámpa (5) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (40) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (9) közúti halálos baleset (8) LED-lámpa (5) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (14) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (15) MGE (8) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (26) összkerékhajtás (5) Peugeot (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (33) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (12) Porsche Taycan (7) Renault (8) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (51) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (105) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (9) Skoda Fabia (9) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (34) Skoda Superb (17) sportautó (10) SUV (55) suv autó (7) Suzuki (17) szélvédő takarítás (5) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (10) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (12) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (7) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (16) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (31) új autó (16) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (178) Volkswagen-csoport (63) Volkswagen Golf (30) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (8) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (11) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (9) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása