Mikor cseréljük le a téli abroncsot?

2022. 04. 11.

gummi1_m.jpg

Április eleje igazi áprilisi időt hozott: annyira szeszélyes volt, amennyire csak lehetett. Zuhogott az eső, kaptunk hajnali havat, éjszaka fagyott is, aztán ezeket melegfront követte.

A melegfront azonban nem azt jelenti, hogy nem kell tartani a hirtelen időjárásváltozástól. Ezért – biztos, ami biztos – április második feléig ne cseréljük le a téli gumiabroncsot!

A változékony időjárás oka, hogy tavasz közepén a Kárpát-medence fölött erősödő légáramlással gyakran vonulnak át időjárási frontok, amelyek rövid idő alatt nagy változásokat okoznak a légkör állapotában (hőmérséklet, légnyomás, szél, nedvesség, felhőzet).

A sarkkör mentén még jól tesped a hideg, míg a mediterrán vidéken az egyre magasabban járó nap hatására erősen melegszik a levegő. A Kárpát-medence – földrajzi elhelyezkedéséből adódóan – e két légtömeg határán, ütközőzónájában fekszik, ahol a sarkvidéki hideg és a mediterrán meleg légtömegek felváltva, gyors egymásutánban áramlanak térségünkbe. A melegfrontokat átmeneti jelentős melegedés követi, akár nyárias melegek is előfordulhatnak. A hidegfrontok pedig akár telet idéző lehűléssel is járhatnak.

A nyári abroncsok napi 7 fok feletti középhőmérséklettől kezdve nyújtanak biztosabb tapadást a téli gumiknál.

A törvény a gumikon lévő barázdák minimális mélységét 1,6 milliméterben határozza meg, vagyis ez alatti érték esetén az autóval nem közlekedhetünk. Ugyanakkor már 2-2,5 milliméteres mélységnél is köteles a jármű vezetője szem előtt tartani a gumik elhasználódottságát, és ennek megfelelően vezetni az autót. A szakértők szerint, ha valóban biztonságosan szeretnénk vezetni, akkor érdemes ragaszkodni a bordák legalább 3 milliméteres mélységhez: az ennél alacsonyabb csatornamélységnél már érdemesebb egy új garnitúrát beszerezni.

Fontos számolni az általános anyagfáradással is: ha a gumik szemre még jó állapotban vannak, vagy csak nagyon keveset futottak, esetleg a garázsban pihentek, de 6 évnél idősebbek, akkor már nem érdemes felszerelni őket. Az abroncs korának meghatározásában segíthet az oldalukon lévő, úgynevezett DOT szám, melynek első két számjegye a gyártási hetet, a második kettő pedig a gyártási évet jelöli.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2217799897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (17) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (6) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (104) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (5) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (6) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (31) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (51) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (7) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (23) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (7) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (881) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (6) Cupra (8) Dacia (9) Das WeltAuto (137) Datahouse (9) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (27) elektromos Audi (6) elektromos autó (84) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (15) Euro NCAP (20) év autója (6) fék (5) féktáv (5) FIAT (7) Ford (39) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (14) gumi (20) gumiabroncs (26) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (5) gyorshajtás (13) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (18) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) használtautó (168) Használtautó (18) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (8) használt autó (145) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (8) hasznos (294) hátsókerék hatjás (5) hibrid (13) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (350) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (15) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (11) kisszines (237) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (43) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (13) közúti halálos baleset (10) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (5) motorolaj (5) Multivan (6) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (12) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (12) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (30) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (6) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (38) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (23) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (123) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (15) Skoda Kamiq (9) Skoda Kodiaq (7) Skoda Octavia (41) Skoda Superb (19) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (22) szélvédő takarítás (6) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (17) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (33) új autó (17) új modell (5) ütközés (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (210) Volkswagen-csoport (91) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (37) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása