Erre vigyázzon, ha a szomszédos országban parkol!

2022. 11. 18.

rom2_m.jpg

Romániában ezentúl a járdáról is elszállíttathatja a rendőrség a szabálytalanul parkoló autókat, miután az államfő november 15-én kihirdette az erről szóló törvénymódosítást – jelentette Baranyi László, az MTI tudósítója.

A román KRESZ eddig úgy rendelkezett, hogy a rendőrség elszállíttathatja az úttesten szabálytalanul várakozó autókat. A rendelkezés hatályát azáltal terjesztették ki a járdára, hogy törölték a jogszabály szövegéből az „úttest” szót.

A jelenleg hatályos szabályok szerint járdán csak akkor parkolhatnak autók, ha a burkolaton felfestés jelzi ezt a lehetőséget, legalább egy méter széles hely marad a gyalogosoknak, és az autó nem akadályozza a járműforgalmat.

rom3.jpg

Romániában egy 2016-ban elfogadott kormányhatározat részletezi a tilosban parkoló autók elszállíttatásának módját. Ebben a szabálytalanul parkoló autó elszállítását csak rendőr kezdeményezheti, de csak akkor, ha a járműben „senki sem látható”.

A rendőri intézkedés nyomán az önkormányzati, vagy útkarbantartó hatóságok feladata az autó elszállítása és tárolása. Az elszállított járművek őrzésére használt, elkerített területen pedig a nap 24 órájában lehetővé kell tenni, hogy a tulajdonos kiválthassa a gépkocsit, miután kifizette a közlekedési bírságot és az elszállítás költségeit. A közterület-fenntartót anyagi felelősség terheli, amennyiben a jármű az elszállításkor vagy raktározáskor megsérül.

Az erről szóló, 2019-ben előterjesztett tervezetet a kétkamarás román parlament szenátusa elvetette, a jogszabály végső formájának meghatározásában illetékes képviselőház azonban októberben nagy többséggel megszavazta Catalin Drula ellenzéki képviselő, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének javaslatát.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4917981602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (23) ABS (6) ADAC (16) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (22) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (115) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (12) Audi Hungaria (8) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (7) Audi TT (6) Audi TT Coupé (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (7) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (955) Continental (15) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (6) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (142) Datahouse (17) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (10) e-tron (11) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (39) elektromos Audi (6) elektromos autó (95) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (18) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (46) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (18) gumi (24) gumiabroncs (29) gumicsere (12) gumiteszt (12) gyalogos gázolás (5) Győr (8) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (12) hasznalt (7) használt (6) Használtautó (20) használtautó (178) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (17) használtpiac (10) használt autó (154) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (13) hasznos (309) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (389) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID.BUZZ (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (12) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (18) kisszines (257) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (21) MGE (11) Michelin (17) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (10) NCAP teszt (13) Németország (17) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (6) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) old timer autó (5) Opel (36) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (9) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (42) Porsche (39) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (12) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (27) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (135) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (11) Skoda Enyaq iV (15) Skoda Fabia (17) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (9) Skoda Octavia (46) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (84) suv autó (7) Suzuki (28) szabálytalanság (6) szélvédő takarítás (6) személyautó (22) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) tél (5) téligumi (19) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (21) Toyota (21) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (18) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (241) Volkswagen-csoport (118) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (45) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (7) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (14) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (6) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (24) WLTP (18) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása